Falta a csíki közönség a Fimtettfesztet, ahogy a pudingot is

Mélypontból és nézőcsúcsból egyaránt kijutott Csíkszeredában a Fimtettfesztnek. Összességében nézősikernek könyveli el a partner Csíki Székely Múzeum, és azt is megmutatjuk, mi a receptje a szó szerint felfalt „bájoló pudingnak”.

Míg eleinte mélyponton volt a Filmtettfeszt nézettsége, az esti vetítésekre már a befogadó teret szétfeszítő érdeklődő-hullámmal számolt a Csíki Székely Múzeum. Ez azt jelenti, hogy az eseménysort péntek kora délután nyitó Filmgaloppon még alig tévedt be néző. Így elenyésző az a szavazatszám, amit az erdélyi filmesek művei Csíkszeredából kaptak.

Azonban az érdeklődés annyira megerősödött az esti vetítésekre, hogy a nagyfilmeknél 140 nézőt is lehetett már számlálni – ami meghaladja az eseménynek helyet adó bástya befogadóképességét. „Fesztiválhangulat volt, egyértelműen” – foglalta össze a rendezvényt érdeklődésünkre Turós Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum PR-osa.

Az idei esemény egyik vonzó pontja volt az Anyám és más futóbolondok a családból című alkotás készítőivel való találkozás. Fekete Ibolya rendező a csíki hallgatóságnak a 108 perces film levetítése után bevallotta, a filmjében található „aranyköpések” valóban az édesanyja mondásai, közte az is, melyben figyelmeztet: háborúban meneküléshez létfontosságú a sütőpor. Ezeket maga jegyzetelte le, forgatókönyvíró kitalálni ilyet nem tudna – mondta Fekete Ibolya.

A rendező nyugtázta azt a közönségből érkező nehezményezést is, hogy a korabeli történelmi filmrészletek „túl gyakori” beemelése a 2015-ben készült filmbe, megtörné a családi történetvezetés hangulatát. Tud róla, hogy vannak ilyen vélemények, illetve visszajelzések is, de ő kitart amellett, hogy a következetes történelmi beépítéssel látja jónak a filmjét – jött a válasz.

A csíki vetítések mellett interaktív gyerekfoglalkozásra is sor került. A Sárkány és papucs klasszikus meserajzfilmből megfőzték a „bájoló pudingot”, amit a királynő a férje visszahódítására készít. Így a kis közönség egyszerre fogyasztotta is a nagy tál szilvás vaníliapudingot, valamint tárgy-animációban el is készíthette a filmreceptet.

A műveletet egyaránt élvezetesnek találták kicsik és nagyok. A kisebb gyerekekkel pedig egy-egy rajzfilmfigura kellékeit készítették el a múzeumpedagógusok.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?