Éjszakai programmal is kedveskedik az ifjúságnak a Szigligeti Színház

Rendhagyó programsorozattal készül a nagyváradi Szigligeti Színház október 3-7. között. Az ifjúsági hét célja, hogy minél több fiatal nyerhessen betekintést a színház különböző műfajaiba és kulisszái mögé – tudtuk meg az intézmény közleményéből.

Csaknem kilenc hónapnyi intenzív munka eredményeképpen október 3-án, hétfőn 19 órától mutatják be a Színház az iskolában, iskola a színházban nevelési program legújabb előadását. A csaknem száz nagyváradi tanuló által színre vitt Ki leszek, ha nagy leszek? című produkció a résztvevők szövegei és improvizációi alapján készül, és a fiatalok jelen- és jövőképét tárgyalja dinamikus, humoros formában.Az Ady Endre Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Líceum, a Pedagógiai Líceum, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem diákjait ezúttal is a Szigligeti Társulat művészei készítették fel. 

Október 4-én 13 órától különleges vendégjátékot fogad a Szigligeti Színház: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával szerepelnek a színház nagyszínpadán. A koncertelőadás különlegessége, hogy rövidített, közérhetőbb formában vitték színre az alkotók, a produkció célja ugyanis közelebb hozni a fiatalokat a klasszikus zenéhez és az opera műfajához. Az előadást Miske László rendezte.Október 7-én új oldalukról mutatkoznak be a Szigligeti Színház három társulatának művészei: az Éjszaka a színházban elnevezésű esemény programjában felolvasószínház, nyílt próba, kiállítás és táncház is helyet kap. Az események délután 17 órától kezdődnek, helyszínük pedig a Szigligeti Színház nagyterme és a Szigligeti Stúdió.

Kapcsolódók

Kimaradt?