Névadóját ünnepli idénynyitó előadásával a Tamási Áron színház

Öt új bemutatóval és új honlappal jelentkezik az új évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

A sepsiszentgyörgyi magyar társulat szeptember 14-én este 7 órától a színház nagytermében mutatja be a Gyulai Várszínházzal és a Háromszék Táncegyüttessel közösen készített produkcióját. A fiatal, orosz származású rendező, Sardar Tagirovsky által színre vitt Zongota – emlékezés Tamási Áronra című előadást júliusban már bemutatták a Gyulai Várszínházban, jelenleg dolgoznak a sepsiszentgyörgyi színre vitelen. Az előadás Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása, egyfajta emlékállítás és tisztelgés a sepsiszentgyörgyi színház névadója előtt, halála 50-ik évfordulója alkalmából.A darab minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés-vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionalitás és irracionalitás. Sardar Tagirovsky szerint a történet az „elvakult paradicsomkeresésről” szól, Zongota völgye „a paradicsomi idillt” jelképezi. A Háromszék Néptáncegyüttes közreműködésével színpadra állított darabban a táncnak is fontos szerep jut: általa egy archaikus világot jeleníthetnek meg a színpadon.

A Tamási Áron színház második bemutatóját Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót, Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével a következő kérdésekre keresi a választ: mire születünk, hogyan kell élni, mit tehetünk egyáltalán a világ ellenében? Például egy olyan világ ellenében, ahol nap, mint nap hajókon összezsúfolódott tömegek fulladnak a tengerbe. Az évad legutolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. A szöveg hétköznapi beszélgetésekkel indít, amelyekből később rejtett szerelmi viszonyok és gyűlölködés lehetősége bomlik ki.

A sepsiszentgyörgyi magyar társulat az öt új bemutató mellett továbbra is műsoron tartja az elmúlt évadok legsikeresebb előadásait: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom című előadásokat Bocsárdi László, az Úrhatnám polgárt Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvéket Zakariás Zalán rendezésében. Emellett felújítják az olyan meghatározó előadásokat, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn. Porogi Dorka rendezésében.

A Tamási Áron Színház hamarosan www.tasz.ro címen új honlapot indít, tájékoztat a társulat évadnyitó közleményében. Hozzáteszik: az új évad produkcióira hétfőtől válthatnak bérleteket a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek, a Mecénás bérlet kivételével, az idei évadban is érvényesek. A bérletek és jegyek ára a tavalyi évhez képest nem változott.

Kapcsolódók

Kimaradt?