Motoros találkozót záró rock-koncert Marosvásárhelyen

Nem látott ennyi motorkerékpárost még egyszerre Marosvásárhely, mint a hétvégén, amikor ezernél is többen vonultak végig a városon, hogy a motoros közlekedésre, a forgalmi szabályok betartására figyelmeztessék elsősorban az autósokat.

A Maris Festet másodszor szervezte meg Marosvásárhelyen a Legio Maris Klub, amelynek nyitó- és zárórendezvénye is egy-egy rock-koncert, ám az utóbbit a vasárnap esti vihar miatt hétfőre kellett halasztani. A szervezők elégedettek voltak, hiszen 500 motorosra számítottak, de a vártnál jóval többen érkeztek, többségük fekete, motoros bőrruhában, de sokan népi – román, magyar, illetve szász – viseletben is, hogy az egyenlőséget hirdessék, kifejezésére juttassák a világnak, hogy a motoros társadalomban nem számít, ki milyen nemzetiségű. Az ezer résztvevő a vegyipari kombináttal szembeni bevásárlóközpont parkolójából indult és a várost körbejárva érkezett a Maros-partra, ahol előzőleg a szervezőknek bővíteniük kellett a sátortábort a nem várt túljelentkezés miatt.

Az Iris és a Moby Dick koncerteket ma, hétfő este 7 órától tartják a Maros-parton, a Hétfáknál, ezzel egy nappal meghosszabbítva a motoros találkozót Marosvásárhelyen.

Kimaradt?