Marosvásárhelyen a MASZIDI – a Magyar Színházi Diáktalálkozó

Vasárnap délután az egyhetes projekt eredményének nyilvános bemutatójával végződik az a nyári képzés, amelynek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adott otthont és amelyet a Kárpát-medencei magyar színihallgatók számára szerveztek június 6. és 12. között.

A rendezvénynek az a célja, hogy megismertesse a különböző színművészeti egyetemeken folyó munkamódszereket és mindenekelőtt az ott tanuló hallgatókat egymással, aki majd az „életben” folytathatják, illetve kamatoztathatják kapcsolataikat.

A színészmesterség-műhelyek résztvevői között budapesti, újvidéki, kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti szakos diákok vettek részt, a workshopokat a vendégegyetemek, illetve a házigazda Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatói tartották. Az egyhetes munka három különböző szakaszt foglalt magába: elméleti képzést, gyakorlati munkát, vasárnap pedig produkciók formájában mutatják be a résztvevők az elsajátított mesterségbeli tudást.

A rendezvény célja kapcsolatot teremteni a diákok között, akik, bár különböző földrajzi pontokon, különböző módszerekkel készülnek a szakmájukra, mégis valamennyien a magyar színjátszás jövőbeli képviselői – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyre a sajtó képviselőit is meghívták, és ahol a különböző egyetemek képviselői megosztották gondolataikat az újságírókkal.

Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti karának dékánja elmondta, Gáspárik Attila ötletét továbbgondolva hívták meg a Kárpát-medence különböző egyetemein tanuló diákokat és tanáraikat, hogy egymás munkamódszerét megismerhessék.

Palocsay Kata, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem színművészeti tagozatának tanára elsőéves diákokkal érkezett, Forgách Péter, a Budapesti Film- és Színművészeti Egyetem tíz hallgatóját kísérte el, az Újvidéki Művészeti Akadémiát nyolc diákkal Balázs Áron és László Sándor képviselte. A szervezők közül a Gáspárik Attila csoportja vett részt a képzésen.

A projektet a Prospero-Studium Alapítvány támogatta, amely a Bethlen Gábor Alapítvány segítségét élvezte – ismertette a megvalósítás lépcsőit Vass Levente ügyvezető elnök.

A projekt eredményeként megszülető jeleneteket vasárnap délután 3 órától kezdődően lehet megtekinteni a Stúdió Színházban.

 

Kimaradt?