Esterházy Péter nyitotta meg a budapesti Ünnepi Könyvhetet

Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és milyen gazdag" – mondta a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok budapesti megnyitóján Esterházy Péter.

„Képírók, korrektorok, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is" – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Kossuth-díjas író a budapesti Vörösmarty-téren.

„Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele" – fűzte hozzá a rákkal küzdő író, aki betegségére, illetve az arról írt könyveire – köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra – beszéde elején is utalt.

 „Végre egy szöveg, amit nem a hasnyálmirigy szóval kezdek. Bár attól tartok, én magam vagyok az, akkor is, ha egy szót sem szólok, csak itt álldogálnék, aki mindenre, arra emlékeztet. De hát ezen nem lehet változtatni. Borítsunk hát fátylat rá" – kezdte Dés László szaxofonjátékával dialógust folytató megnyitó beszédét Esterházy Péter.

Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. „Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni', honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, jelentése… van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" – folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: „mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Akkor beszéljünk inkább a könyvekről."

A Vörösmarty téri pavilonok kínálatából kiemelte többek között Nádasdy Ádám Dante- és Márton László Faust-fordítását, valamint Németh Gábor, Oravecz Imre, Závada Pál, Tóth Krisztina, Térey János és Bán Zsófia új köteteit.

 „Van új Nádas is, az mindig kalandos . A Jelenkornak hívott Jelenkor jelentette meg, hogy homályosan utaljak a kiadói körtáncra, finoman szólva dinamikájára, erősebben szólva az újrarendezési szándékokra" – fogalmazott Esterházy Péter.

Magyarország-szerte több mint 80 településen rendezik meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget. A szerzőkkel folytatott beszélgetéseket, könyvbemutatókat a tavalyi kettő helyett idén egy színpadon rendezik meg, a látogatók több mint 200 könyvkiadó kínálatából válogathatnak.

A budapesti nyitórendezvényen a hagyományokhoz híven idén is a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszott.

Kapcsolódók

Kimaradt?