Gyergyószentmiklóson vendégszerepel a budapesti Káva Kulturális Műhely

Május 25-én, szerda este 7 órától a budapesti Káva Kulturális Műhely színházi előadására kerül sor a Figura stúdiótermében. A Szobor című produkció témája az emlékezés szükségességének kérdése.

A játék alapja egyrészt a romák ellen 2008/2009-ben elkövetett magyarországi gyilkosságsorozat, másrészt egy újsághír, mely arról szólt, hogy egy Magyarországon élő külföldi szobrászművész emlékmű-tervét több érintett falu önkormányzata is visszautasította.

Hogyan válhatunk felelőssé egy cigány fiú halálában (mi, akiknek gyakorlatilag nincs közünk a gyilkossághoz)? Hogyan válhatunk felelőssé a rá való emlékezésben? Akarjuk-e közösen ezt az emlékművet akkor is, ha ez a kiállás megosztónak tűnik? – teszik fel a kérdéseket az alkotók.

„Az előadás során nem hagyományos szerepet kínálunk nézőinknek. Az előre elkészített színházi jelenetsort újra és újra megszakítja egy-egy interaktív játék, melynek célja, hogy a nézők-résztvevők érzelmeiken keresztül közösen gondolkodjanak és cselekedjenek, fórumot teremtve arra, hogy egy fontos emberi problémát megvizsgáljanak, és alkotó módon kifejezzék a felkínált problémához való viszonyukat” – írja a társulat a Maszolhoz eljuttatott levelében.

Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes. Jegyek kaphatók munkanapokon 10:00 és 16:00 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen. Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10:00 és 16:00 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon; e-mail: org@figura.ro.

Kimaradt?