Az elmúlt 70 év első Beckett-bemutatójára készül a Tompa Miklós Társulat

Samuel Beckett A játszma vége című drámáját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata péntek este 7 órától a színház nagytermében, a színpadon kialakított stúdiótérben. Az előadás rendezője Tompa Gábor, aki harminc év után rendez újból szülővárosában.

Nagy eseménynek számít a pénteki bemutató, hiszen az intézményesített marosvásárhelyi színház életéből eddig kimaradt Beckett, ahogy többé-kevésbé a nézők életéből is, holott darabjait a szerző annak a nemzedéknek írta, amely a háború utáni években született. Talán ezzel is magyarázható, hogy sokan úgy vélik, nem értik ezt a színházi nyelvezetet – fejtette ki véleményét a szerzőről, illetve a Beckett-féle abszurd műfajáról Tompa Gábor rendező és Visky András dramaturg a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón.

 

Keresztes Attila, a színház művészeti igazgatója szögezte nekik a kérdést: ki az a Beckett? Kinek szólnak a drámái? És egyáltalán: el lehet-e játszani A játszma végét? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a színészek is, akik közül például Makra Lajos elmondta, nagy kihívás előtt áll, mert eddig hasonló előadásban nem volt alkalma játszani. Próbál megbirkózni a feladattal, amely előtt tanácstalanul áll – mondta, – rendkívül nehéz, egyetlen támasza a rendező, illetve a dramaturg, akiknek már sok tapasztalatuk van.

Bartha László Zsolt és Bíró József is jelen volt a négy színész közül és arról beszéltek röviden, hogy mit jelent számukra az abszurd, mit éltek át próba közben, milyen volt a munkafolyamat. Visky András arról beszélt, hogy nincs is rendesen lefordítva Beckett, Kolozsvári Grandpierre Emil fordításán sokat változtattak, néhol nem is hasonlít a szöveg. A második világháború után minden megváltozott, semmihez sem lehet már úgy viszonyulni, ahogy korábban – mutatott rá Tompa Gábor, olyan események történtek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem lehet hagyományos kultúráról, vagy drámaírásról beszélni. Egy ilyen előadás után nem az a kérdés merül fel, hogy mi történt az előadásban, hanem az, hogy mit élt át a néző.

A négyszereplős darabban Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos lép színpadra, a segédrendező Nagy Botond, a díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit. Rendező: Tompa Gábor, dramaturg: Visky András.

Kimaradt?