Világpremiert is tartogat az csíkszeredai Csontváry-kiállítás

Nem véletlen, hogy egy Munkácsy-festmény is található a vasárnaptól a nagyközönség számára is megnyíló csíkszeredai Csontváry-kiállításon – derült ki pénteken a Csíki székely Múzeumban tartott sajtótájékoztatón. Az erdélyi premierként a Mikó-várban megnyíló tárlatra benézhetett a sajtó.

Vasárnaptól látogatható Csíkszeredában Csontváry Kosztka Tivadar életmű-kiállítása, melyet a Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Magyar Nemzeti Múzeum szervez – és ez Erdélyben az első Csontváry-kiállítás is.

Világpremiernek számít, hogy más festő művét is behoztuk a Csontváry-kiállításra, eddig mindig csak önmagában mutattuk be a műveit, mint egy szigetet – mondta a pénteki, tárlatnyitó-előzetes Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi szakértő, a Magyar Szépművészeti Múzeum munkatársa, egyben a tárlat kurátora.

Mint kiderült, ez nem véletlen. A Mikó-várban megrendezett kiállításon ugyanis az a megdöbbentő látvány fogadja a látogatót, hogy egymás mellett nézheti a Zivatar a pusztán Munkácsy-tájképet és ennek Csontváry-átiratát. Mint azt Bellák Gábor felfedte: noha szándéka ellenére Csontváry soha nem találkozott Munkácsyval, ez a festményt megnézte a múzeumban, majd lefestette: drámaibb fellegekkel, bumfordibb alakokkal.

Gyarmati Zsolt múzeumigazgató megvallotta: kihívás volt elhozni a Csontváry tárlatot, három éve készülnek rá. Mint fogalmazott, a kultúrabarát helyi önkormányzat támogatásával kilenc éve kezdtek hatalmas fejlesztésbe a múzeum-épület állagát tekintve, és most, 2016-ban „utolérték magukat”. A Csontváry-kiállítás háromnyelvű, és hozzá közép-európai szintű világosítás-technika segít a minőségi tálalásban, valamint korszerű párásító-rendszert is beszereztek a kiállításhoz.

A május 8-tól augusztus 20-ig látogatható kiállítás látogatói film-tékának berendezett teremben Csontváry-portét tekinthetnek meg, és a múzeum saját költségvetéséből kiadták a Bellák Gábor képmagyarázataival és tanulmányával kísért, a kiállított 48 Csontváry-festmény reprodukcióját tartalmazó katalógust is, amelyek mindenki számára elérhető áron kívánnak a tárlatnézőknek árusítani. Bejelentette: elkészült a tárlat modern honlapja is, így a festményekről itt csontvary.csikimuzeum.ro oldalon előzetesen is tájékozódhatnak az érdeklődők.A múzeumigazgató sikeresnek nevezte az RMDSZ és Communitas Alapítvány támogatásával iskoláknak megszervezett, hagyományos játékot is. Mint mondta, a szombati hivatalos megnyitóra várják a kiállítás fővédnökét, Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.

Csíkszereda megbízott polgármestere, Antal Attila gratulált a tárlathoz. Mint mondta, meggyőződése, hogy nagyon jó az, hogy Magyarországon kultúratámogató vezetés van – erre nagy szükség van, mert a hétköznapi nehézségek mellett lefordítható egy ilyen tárlaton: vannak kapaszkodók, elérhetők Csíkszeredában. Minden olajozottan, rutinosan működik az intézményben, ezért „nem szorong” a nagy kaliberű esemény előtt – tette hozzá.

Bellák Gábor szerint is nagyon jó munkafolyamaton vannak túl a múzeummal, és azt ígérte: Csontváry teljes életművét láthatja, aki megnézi a kiállítást. Itt van persze a Magányos cédrus című festmény is, amelynek ezt a címét az utókor adta, és csak kevesen tudják, hogy a Csontváry által adott cím a Cédrusfa Libanonból.

Öt teremben csodálhatóak a munkái

A 163 éve született Csontváry Kosztka Tivadar igazi élményben részesíti a látogatókat. Mint azt megtapasztalhatta pénteken a sajtó is: öt teremben csodálhatóak a munkái, köztük egy teremben a portré-vázlatai lenyűgözik mindazokat, akik a közismert festményein található figurák alapján nem tudták, hogy kiválóan rajzolt Csontváry. Kuriózum az is: számára, rendhagyó módon, nem „névtelen segédmunkás” volt a modell, hanem minden képét a modellről nevezte el. A Wirtmüller Mihályról 1894-ben rajzolt portrén pedig saját kézírásával olvashatják a csíkszeredai tárlatlátogatók, amint ráírta a modelltől kapott dicséretet.

A kiállítás május 8.-augusztus. 20 között kedd-vasárnap 9-18 óra között tekinthető meg. Rendkívüli nyitvatartás lesz pünkösd időszakában: május 13-15 péntek-vasánap 9-20 óráig, május 16-án, hétfőn, 9-18 óráig.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?