Összeállt az idei kisvárdai színházi fesztivál programja

Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

A felső-szabolcsi kisváros, valamint a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.

A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.

A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.

Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.

A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.

Bukarestiek is versenyeznek a díjakért

 A valószínűleg a legtávolabbról érkező, veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház az Eugene Ionesco The new tennant (Az új bérlő), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjaival versenyez a fesztivál díjaiért.

A közönség megtekintheti emellett a Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézet harmadéves színészosztályának előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és Vivian Nielsen Hullámtörés című színművét a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában.

Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színház Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.

Kapcsolódók

Kimaradt?