Egész nap szólhat magyarul a vásárhelyi rádió

Legkésőbb jövő év március 2-tól, a médiaintézmény fennállásának 55-ik évfordulójától egész napos magyar nyelvű adást sugároz majd a marosvásárhelyi rádió – tudtuk meg Szász Attila főszerkesztőtől.

Ahogy mi is többször írtunk róla, hosszú évek óta tervben van a huszonnégyórás magyar nyelvű rádióadás, amely Marosvásárhely és környékét, illetve a székelyföldi megyéket látja el. Az egész napos magyar adás lehetősége több alkalommal is megcsillant, már ezidáig nem valósult meg.r1

A napokban a Román Rádiótársaság igazgatótanácsa meghozta a döntést: lesz magyar nyelvű egész napos adás, mégpedig a 106,8-as frekvencián, azon a sávon, ahol eddig a Radio România Culturală műsorait sugározták.

Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének vezetője a maszol.ro-nak elmondta, a döntés megszületett, most következik a műszaki fejlesztés, hogy legkésőbb március 2-ra, a rádió fennállásának 55-ik évfordulójára szóljon az egész napos magyar adás. A műszaki feltételekhez már létezik az anyagi keret, a humán erőforrásra egyelőre nincs, tehát ugyanannyi ember fogja létrehozni az egész napos adást, mint jelenleg a  napi hét órás műsort.r2

A műsorráccsal kapcsolatosan a főszerkesztő elmondta, nagyvonalakban marad a jelenlegi, annyi változással, hogy kissé szellősebben, lazábban, hiszen most rövid idővallumra összpontosított a műsor. A legfontosabb a reggeli hírműsor lesz, hiszen akkor rádióznak a legtöbben, 6 és 11 óra között. Sok zene lesz és a legfontosabb információk, riportok, interjúk sem fognak hiányozni. Ugyanezen a frekvencián naponta egy óra német nyelvű adást is sugároz a rádió.

Kimaradt?