Pillangókisasszony a Kolozsvári Magyar Operában

Újra műsorra tűzte nagysikerű Pillangókisasszony című előadását a Kolozsvári Magyar Opera, amelyet május 5-én, csütörtökön este fél héttől tekinthetnek meg a zenekedvelők. A produkciót Vincent Liotta, amerikai rendező állította színpadra. Az előadás karmestere Kulcsár Szabolcs.

Vincent Liotta, az előadás rendezője a műről ekképp nyilatkozott: ,,A Pillangókisasszony akkor íródott, amikor Európát és Amerikát elbűvölte minden, ami a távoli Japánból származott. A színes faházikók, a viselet, a szokások – minden különleges volt és varázslatos. Természetesen, mint minden egzotikus kultúra esetében ezt a nyugati ember saját szemén keresztül látta, a nyugati gondolkodásmódnak megfelelően. Ez a Japánról alkotott kép inspirálta az alkotókat és végül Puccinit, aki feldolgozta a cselekményt és végül operát komponált belőle”.

A korábbi teljesen kiforrott Puccini stílust itt színezi át először az egzotikum, emellett számos akkor modernnek számító effektus is megjelenik a partitúrában. Zenéjének legjellemzőbb sajátja a líra páratlan érzelemgazdagsága, és az egészen kivételes hangulatteremtő erő.

Kolozsváron először 1909. október 5-én mutatta be az operát Janovics Jenő társulata a Hunyadi-téri színházpalotában.

Szereplők: Hary Judit, Molnár Mária, Jordán Éva, Pataki Adorján, Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szabó Levente, Szilágyi János, Kovács Ferenc, Ádám János, Pataki Endre.

Kimaradt?