Dunaújvároson vendégszerepel a Csíki Játékszín a Revizorral

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház bérletben kínálja a Ny. V. Gogol A revizor című komédiáját, a Csíki Játékszín produkcióját. A produkciót május első hetében három egymást követő estén, 4-én, 5-én és 6-án 19 órai kezdettel láthatja Dunaújváros színházba járó közönsége. A dunaújvárosi társulat szintén májusban viszonozza a vendégjátékot.

2007 óta áll fenn testvérintézményi kapcsolat a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Csíki Játékszín között. A székelyföldi társulat a La Mancha lovagja,  Hamlet,  Vaknyugat, Mint a sót  és Isten pénze előadásokkal lépett fel Dunaújvárosban az elmúlt években. A Bartók Kamaraszínház társulata vendégjátékokkal viszonozta a látogatásokat, így kerülhetett sor a Svejk, a Párizs ege alatt, a Ludas Matyi, a Zöldboszorka, Anna (Karenyina), A szolgálólány, Pimpáré és Vakvarjúcska  produkciók csíkszeredai bemutatkozására. Az idei Lurkó Fesztiválon két előadással szerepel a dunaújvárosi társulat.

Egy orosz kisváros polgármestere biztos forrásból értesül arról, hogy Pétervárról revizor érkezik hozzájuk inkognitóban. Alighogy a város elöljáróival közli a fontos hírt, máris megerősítést nyer a gyanú, hogy a két hete a városba érkezett és azóta ott állomásozó idegen fiatalember nem lehet más, mint a hivatali visszaéléseket felderítő, rettegett ellenőr.

Gogol komédiáját 1836-ban mutatták be először és azóta is folyamatos sikernek örvend. Talán azért, mert elhisszük a szerzőnek, hogy mindannyiunknak van vaj a fején. „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” – kiáltja a vígjáték egyik jelenetében a színházi szállóigét a polgármester.

Kimaradt?