A Vármúzeumban látható Marosvásárhely 400 éves kiváltságlevelének másolata

A Marosvásárhely szabad királyi várossá válásának 400. évfordulójára szervezett ünnepi rendezvénysorozatba a Maros Megyei Múzeum is bekapcsolódott. A múzeum várbeli épületében a Bethlen Gábor által 400 évvel ezelőtt a városnak adományozott kiváltságlevél másolata tekinthető meg, amely szabad királyi városi rangra emeli a települést. Megtekinthető továbbá a város címere és pecsétje, valamint azok pontos leírása magyar és román nyelven.

Az eredeti, 400 éves iratot, Marosvásárhely történetében a legfontosabb dokumentumot – ahogy Györfi Zalán, a múzeum munkatársa, a kiállítás egyik szervezője fogalmazott, – az Állami Levéltárban őrzik, tehát itt van a városban, csak mivel azt a belügyminisztérium felügyeli, nem tekinthető meg. A várban kiállított pannókon viszont megnézhető, elolvasható, és annak előzményeiről és a korszakról is tájékozódhat az érdeklődő. A dokumentum fontosságáról, konkrétan a kiváltságlevél tartalmáról Sárándi Tamás beszélt, a város alapdokumentumának nevezve az 1616. április 29-én kelt levelet. A címerét és a pecsétjét is ekkor kapta, ettől kezdve nevezték Székelyvásárhelyt hivatalosan is Marosvásárhelynek. A város saját kezébe vehette a sorsát, bekerülve ezáltal az erdélyi városok elitjébe, mint Kolozsvár, Szeben vagy Brassó – hangsúlyozta a történész.

A háborúkról, amelyek késleltették Marosvásárhely szabad királyi várossá válását, Soós Zoltán múzeumigazgató beszélt a megnyitón. Elmondta, ha nincs a török-tatár vész Erdélyben, akkor valószínű, hogy sokkal hamarabb sor kerül erre, bár Marosvásárhelyt nem annyira a törökök fenyegették, mint inkább az osztrákok. Basta tábornok serege ugyanis kegyetlen mészárlást végzett a városban, ami miatt a lakosok jórésze elmenekült, máshol telepedett le. A változás pedig akkor következett be, miután Bethlen Gábor Erdély fejedelme lett, az elmenekültek visszaköltöztek, mesteremberek érkeztek a városba, és elindult egy olyan fejlődés, amely töretlenül tartott egészen Bernády György koráig, az első világháborúig.

Az ünnepi rendezvénysorozat pénteken délután 5 órától a Kultúrpalota kistermében folytatódik. A Borsos Tamás Egyesület szervezésében 400 éve lett szabad királyi város Marosvásárhely címmel értekezésre kerül sor, ahol Pál-Antal Sándor akadémikus, Simon Zsolt, a Román Akadémia főmunkatársa, Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Spielmann Mihály történész tartanak előadást a témában.

Este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében ünnepi gálára kerül sor, fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A rendezvényen kihirdetik a Bethlen Gábor szoborpályázat nyertes pályázatát is.

Kimaradt?