banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Kétszer két táncelőadás gyerekeknek Nagyváradon

Elsősorban gyermekeknek szóló előadásokkal vendégszerepel május elején Nagyváradon a Háromszék Táncegyüttes, valamint a Közép-Európa Táncszínház.

Május 4-én, szerdán 10 és 12 órától Az én mesém című táncos mesejátékot mutatja be a Háromszék Táncegyüttes a Szigligeti Színház nagyszínpadán.

„Mindannyiunk lelkében igazi ének szól. Érdemes útnak indulni érte. A mi mesénkben a szomorú királylány rátalál saját hangjára, önmaga boldogságára, mert saját hangunk megtalálása a mindenség megtalálása. Mély meggyőződésünk, amikor megmerítkezünk hagyományaink kincseiben, akárcsak a szomorú királylány szívét, úgy hangoljuk át magunkat is a boldogságra, hogy helyreálljon bennünk a világ. Mert a mese régebbi minden tudománynál, benne a világ rendjének ősi mintái és igaz képei őrződnek” – nyilatkozta az előadás rendező-koreográfusa, Furik Rita.

Május 5-én, csütörtökön 13 és 18 órától a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című táncismereti előadásával vendégszerepel Nagyváradon. Az előadásban, amelynek helyszíne az Ady Endre Líceum nagy tornaterme, részletek láthatók a Közép-Európa Táncszínház emblematikus előadásaiból – Horda, Tiszta föld, Tánc-Tér-Képek, Vándornaplók –, amelyeket narratív táncismereti részek kötnek össze.

A produkciókra jegyek kaphatók a helyszínen, az előadások előtt egy órával. Előzetes helyfoglalásokat a 0772215371-es telefonszámon várják a szervezők.

Kimaradt?