Látogatható a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház déli tornya

Gyulafehérváron csütörtökön ünnepelték meg a római katolikus Szent Mihály székesegyház déli tornyának belső felújítását, ugyanakkor elérhetővé tették a teret a látogatók számára is.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke arra emlékeztette felszólalásában az ünneplő közösséget, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök minisztersége idején, 2010–2012 között támogatta első ízben Erdély egyik legnagyobb magyar műemlékének felújítását a kulturális és örökségvédelmi szaktárca. „A mai átadás nemcsak a helyiek örömére szolgál, arra emlékeztet mindnyájunkat: épített örökségünk kultúránk szerves része, feladatunk megőrizni azt, hiszen az erdélyi magyarok megmaradásába vetett hitét erősíti. Azt is üzeni, képesek vagyunk értéket teremteni, és ezeket az értékeket életünk részévé tudjuk tenni” – hangsúlyozta beszédében Hegedüs Csilla.

A példaértékű felújítás kapcsán kiemelte: „nem engedhetjük, hogy hozzá nem értő kezek közé kerüljön épített örökségünk, hiszen azoknak az épületeknek, amelyek a magyarság szellemi szigeteként működtek történelmünk különböző szakaszaiban, a következő időszakban is ezt a feladatot kell ellátniuk: fontos, hogy a római katolikus Szent Mihály-székesegyházban a magyar emberek ezután is találkozzanak egymással, megnyugvást találjanak” – érvelt az ügyvezető alelnök. Szerinte az értékek megfelelő hasznosításával a szórványban – itt, Gyulafehérváron, Fehér megyében –, de a tömbmagyarság lakta vidékeken is esély nyílik a történelem iránti tisztelet kifejezésére, arra, ami megannyi biztosítékot jelent a kultúra továbbadására, a nemzeti önazonosság megőrzésére.

„A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség példát statuál, arra ösztönzi a kevésbé bátrakat, hogy a munkára nem úri passzióként kell tekinteni, ellenkezőleg: a valós cselekvést kell választani. Hiszek abban, hogy egyedül nem megy, partnereket kell találni, szakembereket, civil szervezeteket, olyan személyeket, akik jártasak az értékmentésben. Mi kinyújtjuk kezeinket mindazok irányába, akik arra vállalkoznak, hogy az erdélyi magyar közösség identitástudatát erősítsék” – összegezett az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

A megnyitó ünnepségen jelen volt és köszöntő beszédet mondott Exc. és Ft. Msgr. dr. Jakubinyi György érsek.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által kezdeményezett, A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának belső felújítása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára című projekt az Európai Gazdasági Térség Pénzügyi Alapjának a Kulturális és természeti örökség konzerválása és revitalizációja című programja keretében valósult meg. A felújított térben egy kiállítást is létrehoztak, továbbá megközelíthetővé tették a mozgássérültek számára a székesegyházat a fejedelmi kapun át.

Kimaradt?