Elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas író

Életének 86. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál - tájékoztatta csütörtökön a Magvető Könyvkiadó az MTI-t.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 14 éves korában (1944) megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten. Felsőfokú végzettséget nem szerzett. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa volt. 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító.

Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A kéziratot a Kádár-kori esztétika nevében a Magvető kiadó visszautasította, ennek a történetéről A kudarc című regényében ír. A Sorstalanság végül 1975-ben jelent meg először a budapesti Szépirodalmi Kiadónál. Két kisregény, A nyomkereső és a Detektívtörténet után 1988-ban jelent meg második regénye, a már említett A kudarc, rá két évre pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért. Újabb 13 év munkája lett a negyedik regény, a Felszámolás. Az életmű másik ága a naplókat, esszéket tartalmazza: a Gályanapló (1992) a Sorstalanság műhelynaplója, esztétikai, filozófiai és misztikus följegyzések – ennek felel meg a Felszámolás párjaként felfogható Mentés másként (2011).

Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásban részesülő, nagy nézettségű népszerű filmet.

Műveit számos nyelvre lefordították, németül összegyűjtött művei a Rowohlt kiadó gondozásában jelennek meg, angolul a Random House, franciául pedig az Actes Sud adja ki.

1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Pour le Mérite rendjel tulajdonosa volt. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját vehette át. 2002-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktori címét vehette át. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

2009-ben mondte el először, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól.

2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet.

Kapcsolódók

Kimaradt?