László Gyula régészről készült portréfilm bemutatója Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében 2016. március 31-én, csütörtökön 19 órától László Gyuláról, a nemzetközi hírű régészprofesszorról készített „Áldom a Teremtőt” című portréfilmet mutatják be Jelenczki István, a film rendezőjének jelenlétében.

László Gyula neve a kettős honfoglalás elméletének kidolgozása révén vált ismertté. Véleménye szerint őseink két hullámban, előbb az onogurok 7. századi szétrajzása idején, később a 9. század végén Árpád vezérlésével érkeztek a Kárpát-medencébe. Itt a két ág egységes nemzetté forrott össze, s az új évezred küszöbén erős, nyugati mintájú királyságot alkotott.

Jelenczki István rendező így vall filmjéről: "László Gyuláról készített portréfilmem, a ki- és beteljesítő emberi élet példázata, felmutatandó mintája. A huszadik század összes kataklizmáját, sorsfordító háborúkat, forradalmakat, a Létrontás teljességét élte át Ő és a László család, úgy, hogy meg tudtak, meg tudott maradni Embernek. A film párhuzamos szerkezetében elhangzó szövegrészleteket a László Gyula által írt, az 1910.ben születtem, az Árpád népe, a Szent László-legenda középkori falképei, valamint a Nagyszentmiklósi kincs című könyveiből válogattam, szerkesztettem. László Gyula munkásságát a teljesség igényével is csak „hiányosan” lehet bemutatni, mert a ki- és beteljesítő élete során elvégzett munkássága olyan sokrétű, színes és részletes, hogy annak bemutatása szétfeszíti a kétrészes film, adott idő keretét.

László Gyula egy olyan Ember, aki a Teremtőtől, a szülőföldtől (Erdély-Székelyföld), a családtól kapott lehetőséggel élt és élt, adott és adott, szolgált és szolgált. Tudós volt, művész volt, egyetemi tanár és előadó volt. Közéleti ember volt, nagyon gazdag és kiterjedt baráti kapcsolata volt a legkülönbözőbb kortárs szellemi és művészeti műfajokban dolgozó alkotókkal. Filmem a régész professzort, a művészt, a családját és Hazáját, benne Erdélyt-Székelyföldet rajongással szerető Embert kívánta megrajzolni, aki minden megpróbáltatás mellett, megtartotta hitét a Teremtőben."

A kétrészes film (2X52perc) szünet nélkül, egyben kerül levetítésre. 

Kimaradt?