banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Mozgásszínházi előadások hétvégéje Nagyváradon

A Független Színházi Napok keretében két mozgásszínházi előadásra kerül sor a hétvégén a Szigligeti Színházban: február 18-án az András Lóránt Társulat, február 21-én pedig a sepsiszentgyörgyi M Studio vendégszerepel Nagyváradon.

A marosvásárhelyi András Lóránt Társulat neve ismerősen csenghet a közönség számára: a fiatal alkotói közösség a tavaly májusban megrendezett Infinite Dance Festivalon már bemutatkozott Nagyváradon. A Matei Vișniec És a csellóval mi legyen? című drámájából inspirálódott Fade Out című mozgásszínházi előadásuk február 18-án tekinthető meg a Szigligeti Színház nagyszínpadán berendezett stúdiótérben.

  A sepsiszentgyörgyi M Studio Erdély első hivatásos mozgásszínházaként, a nyugat-európában már korábban ismertté vált színházi formavilág meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott. Nagyváradra egy több hazai várost érintő turné során érkeznek Kampf című előadásokkal, amelyre február 21-én, 19 órától kerül sor a Szigligeti Stúdióban.

Jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtől péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt) kaphatók.

Kimaradt?