Folytatódnak a Független Színházi Napok Nagyváradon

Január 29-én indította útjára a Szigligeti Színház azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy a nagyváradi közönség megismerje a térség független, illetve kortárs műfajokkal kísérletező színházi csoportosulásait. A Független Színházi Napok keretében februárban három társulat vendégelőadását is műsorra tűzik.

Február 15-én, 19 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház mutatkozik be Moliére: A nők iskolája című vígjátékával. A komédia középpontjában a megalkuvást nem ismerő szerelem áll, amelyet  a zene és a tánc teszi még élvezetesebbé. Az előadást Török Viola rendezte.

Február 18-án az András Lóránt Társulat vendégszerepel a Szigligeti Színházban: 19 órától Fade out című mozgásszínházi produkciójukkal lépnek fel. Az előadást Matei Vișniec És a csellóval mi legyen? drámája alapján a több váradi produkcióban közreműködő Györfi Csaba koreografálta.

Február 21-én, 19 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi, Kampf című előadására. Az M Studio, Erdély első hivatásos mozgásszínházaként, a Nyugat-Európában már korábban ismertté vált színházi formavilág meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott – ennek jegyében született a Fehér Ferenc koreografálta előadás is.

Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók (nyitva keddtől péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt).

Kimaradt?