Tudor Arghezit és Illyés Gyulát is Nobel-díjra jelölték 1965-ben

A Svéd Királyi Akadémia ötven évre titkosít minden a Nobel-díjjal kapcsolatos információt, az 1965-ös elismeréssel kapcsolatban ugyanakkor most nyitották meg a Nobel-archívumot. A nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy a román Tudor Arghezit és Illyés Gyulát is jelölték abban az évben, amikor a szovjet Mihail Solohov kapta meg a díjat.

Vlagyimir Nabokov, Jorge Louis Borges mellett a román Tudor Arghezi és a magyar Illyés Gyula neve is megtalálható azon a listán, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra a Svéd Királyi Akadémia. Mindannyian az 1965-ös irodalmi Nobel-díj jelöltjei voltak, ám életükben egyikőjük sem kapta meg az elismerést. A lista sokkal hosszabb (ITT lehet böngészni a neveket), így mások mellett megtalálható rajta Pablo Neruda (ő 1971-ben kapta meg a díjat), Samuel Beckett (1969-ben kapta meg az elismerést), Friedrich Dürrenmatt és William Somerset Maugham is.

Magyar szempontból a legérdekesebb, hogy Illyés Gyula is szerepel a listán, aki a magyar származású, de már Amerikában született Lotz Jánosnak, a Columbia Egyetem nyelvészprofesszorának ajánlására került a jelöltek közé. Az akkor 85 éves Tudor Arghezi az olasz Angelo Monteverdi, a római egyetem román nyelv professzora ajánlotta a listára.

Kapcsolódók

Kimaradt?