Skovrán Tünde a Nyitott szemmel beszélgetősorozat csütörtöki vendége

Skovrán Tünde, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze néhány éve Los Angelesbe ment, hogy az Óperencián túl is kipróbálja magát színészként. A téli ünnepekre azonban rendszeresen hazalátogat, így aki Kolozsváron tartózkodik csütörtökön, január 7-én, az találkozhat vele a Györkös Mányi Emlékházban, ahol színészkollégája, Laczkó Vass Róbert fog beszélgetni vele.

Mióta fölfedezte magának a színjátszás a Lumiére-fivérek találmányát, alig van színházi alkotó, aki ne vágyna filmes berkekben is megmutatkozni. Nem volt és nincs ez másként Kolozsváron sem, erre építette filmes birodalmát Janovics Jenő és a Szamos-parti stúdiókból világkarriert befutó Korda Sándor vagy Kertész Mihály. A filmszakma gyorsan függetlenítette magát a színháztól, bizonyos értelemben jócskán túl is nőtte azt, mégis közhelynek számít, hogy csúcsteljesítményeit gyakran komoly színpadi múlttal rendelkező alkotók hozzák létre.

Bizonyára hasonló gondolatok is megfordultak Skovrán Tünde kolozsvári színművész fejében, amikor a hollywoodi karrierépítés rögös útjára lépett, bár alig hisszük, hogy a rendkívül erős jellemvonásokkal rendelkező, karakteres művészegyéniség ilyen szakállas ábrándok fonalán „váltott volna” szakmát. Aki figyelemmel követi Tünde sorsának alakulását, jól tudja, hogy legutóbb is színházi szerepben mutatkozott be az amerikai közönség előtt. Barátai többet tudnak róla, kolozsvári közönsége jóval kevesebbet, amióta Los Angeles vonzáskörében él. Pótolni szeretnénk az elmaradt beszélgetéseket, és persze élni a lehetőséggel, hogy Tünde ideig-óráig hazalátogatott – írja a beszélgetésre készülve Laczkó Vass Róbert.

Skovrán Tündével a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.), 2016. január 7-én, csütörtökön, délután 5 órától, a Nyitott szemmel című sorozat keretében lehet találkozni. Az est házigazdája Laczkó Vass Róbert.

Kimaradt?