Fotótalálka dobrudzsai magyarokkal, lipovánokkal, törökökkel

Dobrudzsai barangolások vándortárlatának csíkszeredai állomásán nyitott tárlatot kedd este a helyi Prisma fotóklub. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával megrendezett fotótáboruk során készült több ezer felvételből kiválasztott képanyag Borszék és Kézdivásárhely után került kiállításra a Nagy István művészeti középiskola aulájában.

Számos érdeklődőt vonzott kedd este a Nagy István iskola aulájában kiállításra kerülő Dobrudzsai barangolások vándortárlat. A kiállítás a Prisma fotóklub tagjai által készített felvételekből áll össze. A megnyitón Szabó Attila, a Prisma fotóklub elnöke jelezte: a kiállítást több ezer, idén októberben készült felvételből válogatták ki, s annak a projektnek az eredményét mutatja be, amelyet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala kezdeményezett a fotótáborral közösen. Mint mondta, a tárlat első állomása novemberben Borszéken a Faló vendéglő volt, majd a kézdivásárhelyi Vigadó, és most, az iskolával együttműködve, Csíkszereda is, ám jövőre Marosvásárhelyen is bemutatkozik a bővített tárlatanyag.

A fotótáborról Péter Izabella projektvezető, klubtag beszélt a jelenlevőknek. Mint jelezte, a Prisma csapata abban a megtiszteltetésben részesült Dobrudzsában, hogy a lipovánok október 1-jei ünnepén fotózhattak, sőt, a közösség vendégül látta őket az ünnepi vacsorán is. Ezt követően török imádságon is fotózhattak, ám, Péter Izabella szerint a „legmegrázóbb” élmény az ojtuzi csángókkal való találkozásuk volt, s a velük való találkozás után a csapat is másképpen viszonyul a magyarsághoz.

A tárlat anyaga két héten át tekinthető meg az iskola aulájában.

Kimaradt?