Aradon vendégszerepel a temesvári társulat Koldusoperája

A bukaresti Országos Színházi Fesztivál után újabb meghívásnak tesz eleget a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. November 21-én, szombaton este az aradi Klasszikus Színházi Fesztiválon a Koldusopera című előadást láthatják majd az érdeklődők.

Az évek óta megrendezésre kerülő rangos színházi szemle a kanonizált szövegek, a klasszikusok újragondolásának és újszerű feldolgozásának jegyében született előadások találkozója. Ilyen értelemben a temesvári társulat Koldusopera című előadása szervesen illeszkedik a fesztivál programjába, hiszen egy többszörösen újragondolt, újraírt és újraértelmezett 17. századi angol dráma adja az előadás alaptörténetét.

A politikai színházáról és szókimondásáról ismert Kokan Mlandenović, az állandóan új színházi formákat kereső, hangilag megfelelően képzett temesvári társulat és a 18. századi angol drámairodalom leglázítóbb szövege közötti találkozás eredménye ez az előadás.  Az előadás éles párhuzamot von a színház felvállalt és az aktuálpolitika rejteni próbált képmutatásai között.  A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása nem arról szól, hogyan kell ma színházat csinálni. Sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet. Ha lehet egyáltalán...

Az előadásra november 21-én este 7 órától kerül sor az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.

Kimaradt?