Táncfórumra készül a kolozsvári Zurboló néptáncegyüttes

November 21-én, szombaton este 19 órakor kezdődik a harmincegyedik Zurboló Táncfórum, amelyet a mérai Berki Ferenc „Árus” (1931–1995) emlékére rendeznek meg Kolozsváron, a Tranzit Házban.

Rendezvény egy 15 perces portréfilm levetítésével startol: az Árus Feri próbán egy „zurbolós portréfilm a mérai Berki Ferenc Árusról” – tudatta a Maszollal Könczei Csongor, a néptáncegyüttes vezetője. Ezt követi a mérai hagyományőrző Cifra Néptáncegyüttes fellépése, majd 19.30-tól a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes táncszínházi előadását tekinthetik meg az érdeklődők, amelynek címe: Három etűd az erdélyi cigánymuzsikusok táncaiból a mérai Berki Ferenc „Árus” emlékére.

 Este 8-tól pedig táncház kezdődik, közreműködik Fodor Sándor „Netti”, Tóni Rudolf, Berki Béla „Árus” és a Harmadik zenekar.

Kimaradt?