Harmadik alkalom, négy esemény: Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít

Sepsiszentgyörgy főtere, a Szabadság tér szakaszosan újul meg. Ahogy a munkálatok haladnak, a tér egyre nagyobb mértékben lesz belakható: az önkormányzat célja, hogy a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít programsorozat keretében folyamatosan, események helyszínévé tegye a megújuló helyszínt – olvasható a háromszéki megyeszékhely polgármesteri hivatalának Maszolhoz eljuttatott közleményében.

November során négy eseményre is sor kerül a Szabadság téren: elsőként a kolozsvári Cantoribus vokálkvartett koncertezik, kedden, azaz november 3-án, 17.30-kor. A kvartett klasszikus és újabb műveket is énekel, magyar, angol, román és latin nyelveken, mindezt bármilyen zenei kíséret nélkül. 

November 13-án, pénteken a Snaps Vocal Band koncertjére kerül sor. A Snaps idén 12 éves, repertoárja ennek fényében igencsak széles, a főtéri koncertre természetesen meglepetéseket is tartogatnak.

A harmadik rendezvényként, a nagy népszerűségnek örvendő felolvasószínház, a Tein Teátroom újabb előadását tekinthetik meg az érdeklődők, november 21-én. A Tein Teátroom produkciójának alapját ezúttal különböző sepsiszentgyörgyi polgárok facebook bejegyzései képezik. A Derzsi Dezső, Kolcsár József, Pálffy Tibor és Kónya Ütő Bence négyes egyelőre még nem döntött az előadás nevéről, ám ígéretük szerint ez szoros összefüggésben lesz a tartalommal.

A programsorozat negyedik rendezvényére november 22-én, vasárnap kerül sor. A Klasszikus zenét a főtérre program keretében Fábián Csaba és Demeter Csaba cselló és zongora kamarazene estjét hallhatja a közönség.

A hidegre való tekintettel ajánlott nem csupán vastagon öltözni, hanem pokrócot is hozni a szabadtéri eseményekre – a helyszínen természetesen forró teát szolgálnak fel, olvasható a közleményben. 

Kimaradt?