Törzsasztal Kerékgyártó Istvánnal Nagyváradon
November 6-án, pénteken 18 órától a nagyváradi Szigligeti Stúdióban (Sonnenfeld-palota) újabb Törzsasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket. Kőrössi P. József beszélgetőtársa ezúttal Kerékgyártó István író, a Trüffel Milán és a Rükverc című regények és a Pénzmagyar című novelláskötet szerzője. A Hurok című regényének színpadi változatát Puzzle címmel a nagyváradi Szigligeti Társulat felolvasószínházi előadásban is bemutatta.
„A Hurok nem kulcsregény, az abban szereplőket – a minisztertől kezdve a boltvezetőn át a lecsúszott drogosig – nem konkrét személyekről mintáztam, hanem azok egy-egy embertípus lényegét, sűrítményét adják vissza. Mai magyar mese elsíbolt pályázati pénzekről, levajazott győzelmekről, átpasszolt állami vállalatokról, és a szálakat mozgató potentátokról” – vallja a szerző, aki számára az írás valódi narkotikum.
A Hurok szerkezete megfelel Schnitzler – az 1900-as évek elején írt – Körtáncának, melyből a nyolcvanas években Kornis Mihály írt hírhedt színdarabot Körmagyar címmel (amit a Játékszínben betiltottak, majd elővettek megint.) A Körtánc és a Körmagyar című darabokban az erotika mozgatja a szálakat, a férfi-nő aktusa viszi előre a történetet, itt azonban a pénz, illetve a pénz körüli hatalmi játékok töltik be ugyanezt a funkciót, s mivel a Körmagyarra rímel, a Hurok alcíme Pénzmagyar lett.
A beszélgetést követően a Szigligeti Társulat művészei felolvasószínházi előadáson mutatják be a Hurok színpadi változatát.