Csíkban találkoznak Erdély prímásai

Az utóbbi évek szokása szerint november az Erdélyi Prímások Találkozójának hava Csíkszeredában. A két éve új erőre kapó találkozót a szervezők évről-évre próbálják gazdagítani, így idén már hétfőtől táncházba várják az érdeklődőket.

A Városi Művelődési Házban a 25 éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél egy hétig zeng a hiteles, hamisítatlan népzene. A korábbiakhoz képest a rendezvény szakmai része bővül időben és tartalomban egyaránt. Az adatközlőkkel rendszeresen elkészített studiófelvételek mellett most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke él a találkozó adta lehetőséggel, és mesterkurzusa keretében két napos műhelymunkát (workshop) tart november 10-én és 11-én.

Amint eddig még soha, már hétfőn, november 9-én este 7 órától táncházba várják az érdeklődőket.

Az első színpadi előadáson, november 12-én, csütörtökön este 7 órától az adatközlők muzsikálnak. Gálaműsoruknak újra dr. Pávai István lesz házigazdája. Segítségével a nézők a megbízhatóan hiteles népi muzsikát környezeti is történeti ismeretekbe ágyazva élvezhetik és érthetik meg mélyebben, helyenként adomákkal és személyes történetekkel is fűszerezve.

A zárónapon, november 13-án, pénteken szintén este 7 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének diákjai lépnek színpadra rektoruk, dr. Richter Pál egyetemi docens vezetésével. A Szerettől a Szamosig – Jagamas János és tanítványai gyűjtéseiből címmel egykori zenészek játékát elevenítik fel.

Mindkét színpadi előadást táncház követi.

A rendezvény támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. A társszervező  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének részvételét a Magyar Nemzeti Bank támogatja.

Kimaradt?