Gyergyóremetén énekel István Ildikó népdalénekes

Október 16-án, pénteken 18 órától Gyergyóremetén, a Csutakfalvi Közösségi Házban István Ildikó népdalénekes és zenekara ad koncertet. Az Utamra indulok – Udvarhelyszéki hangulatok című műsor a VI. Székelyföld Napok programjának része.

A székelyderzsi előadó neve jól ismert a népzenét kedvelők körében. Előadásának anyagát a korábban megjelent, udvarhelyszéki népzenét tartalmazó lemezéről válogatta. „Udvarhelyszéki, székelyderzsi vagyok, onnan hoztam magammal olyan dalokat, amelyeket már nem énekelnek a faluban sem, mivel nem tanították vissza őket. A dalgyűjtés után, akár annak idején a falusi muzsikus, a lemezen játszó zenészek is igyekeztek saját magukat megteremteni a zenében, adott volt a szabadság, így magukra formálhatták a dalokat” – nyilatkozta korábban a sajtónak István Ildikó.

A vasárnap esti előadáson a vénlánysiratótól kezdve menyecskecsúfolóig, katonakísérőn át a szerelemig, csalódásig minden, egy egész életút, hangulatsorozat csendül fel.

Az esemény szervezői: Hargita Megyei Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Gyergyóremete Község Polgármesteri Hivatala. Az előadásra a belépés ingyenes.

Kimaradt?