Instant élmény váradi animációfüggőknek

A Metrion Egyesület 2010 után idén újra megszervezi a Metrion Animációs Filmfesztivált (MAFF) november 23-25. Között Nagyváradon. Ez alkalommal – a szervezők megfogalmazása szerint – amolyan mikrofesztivál lesz a MAFF, azaz nem öt, hanem három napig tart, valamint kevesebb kísérőrendezvény várja majd a fesztivál helyszínére, a Zárda (Mihai Viteazul) utcai Nagy Pál-házba, illetve annak pinceklubjába (Partime Klub) ellátogatókat, animációs filmekből azonban nem lesz hiány, valamint mindhárom napot egy-egy tematikus DJ/VJ-party zárja.

A MAFF idei mottója a 3 az 1(00)-ben, mivel három, épp száz éve született jelentős alkotónak szentelnek egy-egy napot a fesztiválon:

Pénteken a magyar animáció atyja, Macskássy Gyula reklámjait és rövidvilmjeit vetítik. Macskássy reklámgrafikák és mozgóképes hirdetések tervező-rendezőjeként kezdte a pályáját a 30-as években. Az államosítást követően klasszikus állatmese-adaptációival megszerezte a magyar animáció első nemzetközi díjait, és vált külföldön is elismertté. A rajzfilgyártás állami leépítése után inkább reklámfilmeket rendezett. Ezzel párhuzamosan tematikai-stiláris váltás is megfigyelhető Macskássy pályáján. Az évtized első felében készített munkákban még érzékelhető a mesék didaxisa, amit később felváltott a karikatúrákból táplálkozó fekete humor.

A szombat John Halas (Halász János) életműve köré épül. A magyar rajzfilmrendező, szakíró, grafikus, filmproducer, forgatókönyvíró Budapesten született. Magyaroszágon végezte tanulmányait, egy ideig itt is tevékenykedett plakátrajzolóként és reklámfilmkészítőként. 1936-ban Angliába hívták, ahol az új technikát felhasználva már színes rajzfilmeket rendezett. Feleségével, Joy Batchelorral 1940-ben megalapította a világhírűvé vált Halas and Batchelor rajzfilmvállalatot. Általánosan ismertté George Orwell azonos című regényéből készült Állatfarm című filmjével vált, amely az első egész estés animációs film volt Angliában. Ezt a munkát tekintik az angol rajzfilm bölcsőjének.

A vasárnap Jiří Trnkáé. A cseh illusztrátor és animátor a huszadik századi cseh művészeti szcéna legjelentősebb szereplői közé tartozik, akinek munkásságát világviszonylatban is számon tartják és magas szinten értékelik. Legjelentősebb sikereit animációs nagyjátékfilmjeivel érte el, ezek közül is kiemelkedik a Bajaja című mese (1950), a Régi cseh legendák (1952) vagy a Jaroslav Hašek regényének néhány fejezetéből készített Švejk, a derék katona (1955). 1959-ben forgatta Shakespeare műve alapján a Szentivánéji álom című animációs nagyjátékfilmet, öt évvel később a Gábriel arkangyal című reneszánsz filmet. Trnka szinte valamennyi filmjének rendezője, forgatókönyvírója és látványtervezője is volt egy személyben.

A fesztivál programja:

Micro-MAFF 2012
3 in 1(00)
Helyszín: Zárda (Mihai Viteazul) utca 3. szám

November 23., péntek – Milky Day

18.00
Macskássy Gyula-reklámok és -rövidfilmek – 60 perc
19.00
Le tableau (2011); rendező: Jean-François Laguionie – 77 perc
22.00
Milky Night
Macskássy Gyula 100 - hommage party; Dj Mzr. a/v experiment

November 24., szombat – Coffee Day

18.00
Válogatás a budaörsi Primanima Fesztivál filmjeiből – 70 perc
19.30
John Halas-rövidfilmek – 96 perc
22.00
Coffee Night
John Halas 100 - hommage party; Dubase / Puppetobjective

November 25., vasárnap – Sugar Day

16.00
Macskássy Gyula-gyerekfilmek – 60 perc
17.00
Allez raconte! (2010); rendező: Jean-Christophe Roger – 77 perc
22.00
Sugar Night
Jiří Trnka 100 - hommage party; Dj Anobium / Puppetobjective

Kimaradt?