Ősbemutatóval ünnepelték a Magyar Dráma Napját Marosvásárhelyen

Ezúttal is megünnepelte a Magyar Dráma Napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szeptember 21-én, Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának ősbemutatójának évfordulóján.

 

Az ünneplés Aranka György, felvilágosodás kori művelődésszervező köztéri szobránál kezdődött, ahol Keresztes Attila művészeti igazgató méltatta az ünnep jelentőségét. Ezt követően Demény Péter író olvasta fel az erre az alkalomra, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felkérésére fogalmazott köszöntőjét, majd Bugnár Szidónia, az Artecotur Egyesület színjátszó csoportjának tagja adta elő Petőfi Sándor Színészdal című költeményét. Zárómozzanatként Moldován Orsolya színművész-műsorvezető felkérésére a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Megyei RMDSZ, a Dr. Bernády György Alapítvány, az EMKE–Marosvásárhely, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület, a Sütő András Baráti Egyesület, a Székely Színház Egyesület és az Artecotur Egyesület képviselői helyezték el az emlékező tisztelgés virágait a szobor talapzatán. 

Ezt követően került sor Varga Gábor KÁLYHABÚCSÚZTATÓ című darabjának felolvasó-színházi ősbemutatójára, Gáspárik Attila rendezésében. A szöveget Nagy István, Lőrincz Ágnes, Simon Boglárka, Korpos András, Tollas Gábor és Galló Ernő színművészek tolmácsolták – az egyszerű felolvasást jócskán meghaladó színpadi megjelenítésben. Dramaturg: Keresztes Franciska, térelrendezés: Huszár Gábor.

 A premieren jelen volt a Nagyváradon élő szerző, akivel az előadást követően Demény Péter beszélgetett egy közönségtalálkozó keretében. Varga Gábor író meghatottan mondott köszönetet az ősbemutató létrehozóinak, majd Demény Péter és Gáspárik Attila kérdései nyomán a múlt időket idézve bontakozott ki a társalgás, ami a műszaki értelmiségiből íróvá átminősülő ember sorsát, az irodalmi élet mozzanatait, valamint az egykori államvédelmi szervek megfigyelési célkeresztjében zajló magánélet viszonyait is érintette.

A színház ünnepében ezúttal is osztozó hűséges közönség vastapssal ünnepelte a szerzőt és az előadókat.

Kimaradt?