banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Mozgásszínházi fesztivállal ünnepli jubileumát az M Studio

Tizedik évadát kezdi az M Studio mozgásszínház. Mozgalmas új évadnak néz elébe sepsiszentgyörgyi társulat, amely idén három új bemutatót tervez, amely mellett folytatódnak a fesztiválszerepléseik és vendégjátékaik. A tizedik évfordulójuk megünneplésére pedig egy mozgásszínházi fesztivált is terveznek Sepsiszentgyörgyön.

Márton Imola, az M Studio művészeti vezetője szerint négy fesztiválszerepléssel indítják az évadot, így szeptember 20-án a Brassói Magyar Napok keretén belül mutatják be a Kampf című előadást, szeptember 26-án Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán játsszák a Személyazonosság című darabot, október 1-jén a szebeni Fiatal Színházi Fesztiválon mutatják be a Kampfot, október 4-én pedig Macedóniába, a szkopjei Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválra kaptak meghívást a Kecsevecse című előadással.

Az évad első bemutatója az M Studio és a Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg. A Nagy Botond rendezésében készülő Julie kisasszony Tarkovszkij jelenetekkel című előadást novemberben mutatják be. Ez lesz az első közös produkciója a két sepsiszentgyörgyi társulatnak, ami fontos előrelépést jelent és „egy inspiráló közös munkának nézünk elébe” – fogalmazott Márton Imola.

 Második bemutatójukat Horațiu Mihaiu rendezi Mălina Andrei koreográfussal együttműködve, A tenger címet viselő produkció Ketil Bjornstad norvég zeneszerző, író The Sea című zeneművének vizualitásra épülő mozgásszínházi adaptációja lesz. A harmadik produkció rendezője Andrea Gavriliu, aki Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát fogalmazza újra a kortárs tánc nyelvén. Terveik szerint A tengert jövő februárban, a Tavaszi áldozatot pedig márciusban mutatják be.

Az M Studio mozgásszínház fennállásának 10 éves évfordulóját egy fesztivállal is megünnepli, amelyre november végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A programban a kortárs mozgásszínház kiemelkedő vendégelőadásai és az M Studio legsikeresebb produkciói kapnak helyet, de plakát- és fotókiállítással, közönségtalálkozókkal is várják majd a nézőket.

Szeptember közepétől megújul az M Studio honlapja, egy dinamikusabb és esztétikusabb felületen lehet majd követni a társulat életét a www.m-studio.ro weboldalon. Évadnyitó előadásukat Sepsiszentgyörgyön szeptember 29-én játsszák, a Személyazonosság című produkciót lehet megtekinteni 19 órától a Háromszék Táncstúdióban (Új Stúdióban).

Kimaradt?