Izraeliták háborognak az auschwitzi párakapuk miatt

Ízléstelennek és felháborítónak tartja az Auschwitzi Látogatóközpont néhány izraeli látogatója az egykori haláltábor bejáratánál felállított párakapukat, amelyeket a rendkívüli hőhullám miatt helyezett ki a múzeum vezetése. A látogatók szerint a kapuk azokra az átalakított zuhanyokra emlékeztetnek, amelyekkel egymillió zsidót végeztek ki a második világháború idején.

A panaszokra reagálva az emlékközpont szóvivője azt mondta, a párakapukat a látogatók egészsége érdekében állították fel, mert a bejárat környékén gyakran hosszú sorok vannak és nincs semmilyen árnyék, így korábban előfordult, hogy a hőséghez nem hozzászokott látogatók rosszul lettek vagy elájultak, írja a Jerusalem Post alapján az Index.

Olyan zsidóként, aki több rokonát is elveszítette a holokauszt során engem azokra a zuhanyokra emlékezettek ezek a párakapuk, amelyek alá a deportált zsidókat kényszerítették" - mondta a Jerusalem Postnak egy 48 éves izraeli látogató, aki szerint nem ő volt az egyetlen, akit megbotránkoztatott a látvány. A helyi zsidó közösség és a holokauszt áldozatainak jogvédő szervezete szerint az ügyet meglehetősen felfújták a látogatók, bár tény, hogy lehetett volna egy kicsit máshogy kialakítani és egy jobb helyre tenni a kapukat. 

A németek kifacsarták a zuhany eredeti jelentését, és ma sokaknak a tisztaság és megkönnyebbülés helyszíne helyett a színtiszta borzalom helyszínét jelenti. De ez nem kell, hogy mindig így legyen. A példátlan nyári hőség miatt a múzeum vezetőinek lépéseket kellett tennie, és a párakapuk kihelyezése annak a jele, hogy törődnek a látogatókkal", mondta Piotr Kaldcik, a lengyelországi zsidó hitközségek egyesületének legutóbbi elnöke.

Kimaradt?