Kezdődnek a Magyar Napok Szászrégenben

A Szászrégeni Kemény János Művelődási Társaság és a helyi RMDSZ augusztus 27-30. között harmadik alkalommal szervezi meg a Szászrégeni Magyar Napokat.

A rendezvénysorozat augusztus 27-én, csütörtökön este 6 órakor kezdődik a radnótfájai Kistemplomban, ahol a Humana Regun Egyesület szervezésében Menni, vagy maradni? című kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket. A előadás témái a magyarság számának csökkenése, az elvándorlás okai, illetve, mit tehetnek az egyházak, az iskola, a civil szervezetek, a politikum azért, hogy csökkenjen a kivándorlók száma.

A beszélgetést egy irodalmi-zenés összeállítás foglalja magában, amelyen közreműködnek a Humana Regun Egyesület tagjai, Géczi Jancsi, a Titán együttes zongoristája, Bondor Anna Renáta és Nagy Endre, valamint az irodalmi rendezvényeken díjazott diákok.

A  belépés ingyenes, a szervezők azonban szívesen fogadnak adományokat, amelyeket az Ady István lelkipásztor által működtetett szászrégeni szórványkollégium megsegítésére ajánlanak fel.  Lesz tombola és szeretetvendégség is.

Augusztus 28-án, pénteken 11-13 óra között a radnótfájai Kistemplom lesz az otthona a Réges – Régen című történelmi vetélkedőnek,  amelyet a Rákóczi Szövetség égisze alatt Nagy Atilla tanár szervez líceumi diákok számára.  Délután négy és fél hat között a DIO-Házban levetítik a Kereszthegy című filmet. Ezte 6-tól 8-ig az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják a szászrégenieket, ahol A szászrégeni magyarságért című gálaest keretében tartják  a hivatalos megnyitót, díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit és átadják a 2015-ös életműdíjakat.

A gálaest második részében a Codex régizene együttes előadására kerül sor.

Augusztus 29-én, szombaton 10 és fél 12 között ismét a művelődési ház nagyterme a Magyar Napok helyszíne. Ekkor főleg I – VIII osztályos diákoknak és diákokról szól a Vidám percek című előadás. A Rosszcsontok (Petru Maior Líceum) színjátszói bemutatják a Bolondos királyság – királyi bolondság mesejátékot, a Csim-Bumm Ifjúsági és Gyermekszínjátszó Csoport jelenetet ad elő a Tiritarka oskola című sulikomédiából. A Gyöngyharmat tánccsoport (Alexandru Ceusianu Gimnázium) néptáncokat mutat be, a Vidám csapat tagjai (Petru Maior L.) nótákkal, vidám dalokkal lépnek fel. Közreműködnek néhányan a Hagyományőrző rügyecskék és a Madárka-madárka népdalvetélkedők résztvevői közül is, akik népdalokkal szórakoztatják a jelenlevőket.

Délután 4-től Nagy Atilla tanár történelmi sétára hívja a múlt iránt érdeklődő szászrégenieket. Találkozási pont az evangélikus templom. A jelenlevők elsétálnak Szászrégen néhány jellegzetes épületéhez, és a helyszínen elbeszélgethetnek a csoportot kísérő történészekkel.  Este 6-tól orgonakoncert lesz az evangélikus templomban, ahol Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész barokk és romantikus műveket ad elő. Fél 8-tól az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében  a  csíkszeredai Open Stage – Székelylend színjátszói kabaréjeleneteket adnak elő, melyeket zenével fűszereznek.

A vasárnapi,  egésznapos rendezvények színhelye az Avântul sporttelep és az ott felállított színpad. Lesz kispályás labdarúgó bajnokság, gulyásfőzés, számos gyerekprogram az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében: zsákbanfutás, nevetőverseny, mosolydobás, lufi formázás, mesekitalálás, hajfonás és fodrászat, arcfestés és fizikai kísérletek.

Déli 12-kor a szászrégeni fúvószenekar lép színpadra, délután 2-től pedig ünnepi kenyéráldásra várják a szászrégenieket. Délután négy órától szórakoztató műsorok szerepelnek a programban: néptánc a szászrégeni Kerekerdő és Gyöngyvirág, a marosfelfalusi Bíborka, a kisfülpösi Lángvirág néptánccsoportok közreműködésével. Fél héttől Szabó Előd és Nagy Róbert rockoratóriuma tekinthető meg. Az 1848 - Volt egy szabadságharc című produkcióban fellép Kalapács József, Tóth Reni – ex Kormorán, Márton Fruzsina, Szabó Gyula-Győző, valamint a szászrégeni líceumok magyar diák néptáncosai. Koreográfus Kovács János, látványterv: Gombos Róbert.

A rendezvény lampioneregetéssel zárul.

 

Kimaradt?