banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Írók meséltek valós és álombeli városaikról

Valóságos és elképzelt, megismert vagy csak megálmodott városokról beszélt csütörtök délután a kolozsvári Minerva Házban négy író: András Sándor, Csapody Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor.

A személyes hangvételű irodalmi délután apropója a Valahol van egy város című, a Korunk – Komp-Press kiadónál megjelent antológia bemutatója volt. Lászlóffy Aladár címadó versét, valamint Esterházy Péter, Dragomán György és Szörényi László prózáját Biró József színművész előadásában hallhatta a közönség, míg Markó maga olvasta fel Egy utca meghatározása című, 1980-ban született írását.

A Valahol van egy város című kötet 43 szerző tollával idéz meg olyan városokat, ahol magyarok éltek vagy élnek. A legrégibb szöveg több mint 50 éves és Kós Károly írta, a gyűjtemény törzsanyaga azonban kifejezetten új – mondta a könyvbemutató házigazdája és a kötet szerkesztője, Kántor Lajos.

András Sándor Budapestről érkezett a könyvbemutatóra, és első mondata az volt: Kolozsvár a második legjobb magyar város (a főváros után). „A forgalom bonyodalma, a könyvesboltok, kávézók, a levegő… a feleségem is mindig azt mondja, hogy ide kéne költöznünk. Ez a régió legjelentősebb városa kulturális szempontból, de a magyarországiak nincsenek tudatában ennek” – dicsérte Kolozsvárt a költő, aki élt Oxfordban, Londonban és Los Angelesben is. „Amikor az ember igazán megismer egy helyet, akkor jön rá, hogy egy város igazából: sok város” – vélekedett András Sándor.

Csapody Miklós Selmecbányáról és Sopronról ír a kötetben, mindkettő – Kolozsvárhoz hasonlóan – szabad királyi város volt. Beszélt az emlékezésről és a „város mögötti városról”, arról a percepcióról, amely szubjektívvé és egyedivé teszi mindenki saját város-élményét. Ugyanerről a személyességről szól Dragomán György Vízvezeték című, Biró József által tolmácsolt novellája: Segoviáról és annak római vízvezetékéről, és arról a frenetikus hatásról, amit az impozáns, római kori műemlék kiváltott az íróból.

Markó Béla a Transzilván városálom című írásával járult hozzá a kötethez. A könyvbemutatón azokról a településekről beszélt, amelyek meghatározóak voltak életében és amelyekből ez a „városálom” összeállt: Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Bukarestről. Ez utóbbinak, mint mondta, éppen abban rejlik egyik varázsa, hogy – az erdélyi városokkal ellentétben – „nem küzdelmünk tárgya, hisz soha nem volt a miénk”.

Szóba kerültek a Ceaușescu-rezsim zárt városai, köztük Kolozsvár és Marosvásárhely is, amelyek azonban – mint ahogy az Kelemen Hunor számára egyetemista korában, egy sörözés során kiderült – csak a magyarok számára voltak zártak. Moldvából tömegesen telepítette be a magyar városokba a lakosságot a kommunista gépezet, számukra nagyon is nyitottak  voltak az erdélyi magyarlakta települések.

„Városról kell beszélnem, de én falun születtem, sőt mai napig csíkkarcfalvi illetőségű vagyok” – mondta Kelemen Hunor, aki A Moszkva térről jöttem című riportját és A Keleti Misszió című versét adta a kötethez. Elmesélte, először betegség miatt, négy éves korában vitték be Csíkszeredába, így számára a „város” egyet jelentett a rettegett és fájdalmas injekcióval, majd a mozgó épület látványával, ugyanis abban az időben költöztették el a csíki Nemzeti Bank épületét. „Kerekekre rakták az épületet és mi ahányszor bementünk a városba, érdeklődve néztük, hol tart éppen. Arra gondoltam, miért ne lehetne az én szeretett házamat is kerekekre rakni és oda költöztetni, ahova akarom?” – emlékezett vissza a költő, aki ugyanakkor kevésbé kedves történetet is felidézett az első város-tapasztalatok között: „Karcfalván nem láttam románul beszélő embert, mert a milicista is magyarul beszélt. Marosvásárhelyen tapasztaltam meg, hogy a város nem csak injekciót és mozgó épületet jelent, hanem románul beszélő milicistát is, aki felpofozza a kamaszt az utcán, mert például fülbevalója van.”

Azt is elmondta, képzeletbeli városa olyan elemekből áll össze, mint a vásárhelyi Teleki Téka, az Aranykakas, de a bukaresti Kiseleff sugárút is, vagy New York forgataga, amelyről sokszor álmodik. „Érdekes módon mindig a város szélén laktam. Mindig be kell mennem a városba. Ez most is így van, Kolozsváron” – mondta Kelemen Hunor.

Biró József egy Esterházy-novellával zárta a személyes hangvételű irodalmi estet, majd a jelenlévő szerzők dedikálták a Valahol van egy város című kötetet.

 

Kimaradt?