Hegedüs Csilla: merjünk bátrak lenni kastélyaink felújításában

Ne féljünk innovatív megoldásokkal élni műemlékeink hasznosításában, hiszen az a feladat, amelyet mi felvállalunk, értékeink átörökítését jelenti gyermekeink számára, új munkahelyeket teremt, igazi közösségi ügyként pedig a nemzeti összetartozás érzését erősíti – fogalmazott Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke augusztus 17-én, hétfőn. 

A PONT Csoport által kezdeményezett Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek elnevezésű konferencia első kiadásának megnyitóján a szövetség ügyvezető alelnöke azt is hangsúlyozta, a műemlékvédők feladata az erdélyi magyar társadalom kultúrája iránti igényének növelése kell hogy legyen.

„Húsz évvel ezelőtt egy kis baráti társaság úgy gondolta, hogy a bonchidai Bánffy-kastélyt meg kell menteni. Mostanra már tudom, kissé laikusan közelítettük meg az akkori siralmas helyzetet: mindenképp tenni akartunk valamit, akkor még nem tudtuk, hogy hogyan és miből fogjuk finanszírozni a projektet, az viszont világossá vált, nem hagyhatjuk, hogy múltunk romokban heverjen” – indította beszédét Hegedüs Csilla a 6. Kolozsvári Magyar Napok második napján. 

Az ügyvezető alelnök arra is rámutatott, bár mindenkit más cél vezérel – a családi örökség felújítása, a magyar örökség megtartása, csupán nosztalgiából vagy akár meggazdagodásból – az épített örökség restaurálásakor, a megvalósításnak mégis a közösségi ügyet kell szolgálnia: kastélyaink az erdélyi magyar kulturális örökség szerves részét képezik, valamint az értékek átörökítését szolgálják. 

„Ami mindenképp fontos, hogy olyan emberek vállalják el a munkát, akik jó gondnokai tudnak lenni műemlékeinknek, akik megértik, feladatuk nemcsak a szeretetükben merül ki, hanem a gondozásban is: a cserepeket ki kell cserélni, fűteni kell, a kapukat pedig meg kell nyitni a nagyközönség számára is, hiszen csak ez a folyamat biztosítja a társadalmi támogatottságot” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

„Nagyon sokan szidtak bennünket, hogy a Bánffy-kastélyba beengedtünk egy fesztivált. Nagyon sokan attól tartottak, hogy a kastély a kilencvenes évekbeli állapotát nyeri vissza – összedől. Ma már több mint 120 ezer, 19–30 év közötti fiatal arról beszél, hogy Erdélyben, Kolozsvár mellett egy nagyon szép magyar kastély van, amelynek kapui nyitva állnak – mi ez, ha nem értékeink átörökítése, felhasználása?” – zárta felszólalását a kulturális szakember.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére indult el az a restitúciós folyamat, amelynek köszönhetően számos kastély, kúria visszakerült tulajdonosához. 

Kapcsolódók

Kimaradt?