Kárpátaljai fiatalok is jönnek a kolozsvári Kultiválra

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jóvoltából mégis jön Kolozsvárra egy csoport Kárpátaljáról is a Kultiválra – közölték a jó hírt a fesztivál szervezői a maszol.ro-val szerdán. (Korábban arról számoltunk be, hogy a Kultivál egyik fő támogatója visszalépett, így az ukrajnai magyar fiatalok utaztatása anyagi fedezet nélkül maradt – lásd cikkünket itt). A pénteken kezdődő rendezvénysorozatot megtiszteli jelenlétével Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere is, aki a zárógálán beszédet mond majd.  

A Kultiválnak a kolozsvári Bánffy-palota (képünkön) ad otthont pénteken és szombaton. Hat különböző régióból érkező fiatalok fotókiállításait, színpadi produkcióit, zenei előadásait lehet majd megtekinteni. Emellett a régiók íz- és fűszervilága szerint elkészített bográcsosokat is meg lehet majd ízlelni. Este a zárógála után rendhagyó gitáresttel, majd ezt követően egy fergeteges Bulgakov-afterpartyval búcsúznak a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező fiatalok.

A zárógálán felszólal Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője. A gálán oklevélátadásra is sor kerül: május utolsó és június első hétvégéjén, Árkoson Értékfeltárás a helyi közösségekben címmel akkreditált képzést szervezett az EMKE és az NMI az RMDSZ támogatásával. A képzés elvégzését igazoló tanúsítványokat a Kultivál gálaestjén osztják ki.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak augusztus 14-én és 15-én között a Bánffy-palota udvarán, Kolozsvár szívében.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?