Bemutatkozáskor egyszerű kézművesnek vallja magát, miközben a Nádudvary név már brand lett Erdélyben. Minden jelentősebb vásáron feltűnik, de interneten is sokan keresik fel rendelés szándékával Nádudvary Lászlót.

Mesterséged címerei: drótékszerkészítő, ötvös, ékszerész. Te minek vallod magad?

Ezek a mesterségek fejlődési korszakokat jeleznek az életemben. Még nem érzem magam ékszerésznek, a cél az, hogy azzá váljak, addig még sokat kell tanulnom. A drótékszerkészítő azért fordult elő a nevem mellett, mert hét évig drótékszereket készítettem, de továbbfejlődtem. A drót kissé korlátozott, bizonyos vastagságban csak bizonyos formákat lehetett készíteni. Az volt az álmom, hogy ezüstékszereket készítsek, ehhez tovább kellett lépni a drótékszerkészítésből. Ezt a továbblépést a kedves feleségemnek köszönhetem, ő buzdított szerszámvásárlásra, s arra, hogy ne sajnáljam az anyagi befektetést a minőségi szerszámokra, anyagokra, így elkezdtem az ezüstöt ékszernek megmunkálni. Az hogy jelenleg én olvasztom az anyagot, ez már az ötvösség része. Öntöm, valcolom, ahogy nekem kell, ennek köszönhetően a lehetőségeim kiszélesedtek.

Hogyan kezdődött az ékszerkészítés iránti érdeklődés?

Nagyapám fafaragó volt, tizenéves koromban megpróbáltam azt is, de nem tetszett meg annyira, akkoriban inkább a táncház érdekelt, a Bogáncsos turnék. Egyszer kaptam egy kemény bőrt, s azt késsel kifaragtam, könnyebb volt, mint fába faragni, ez megtetszett. Aztán egy magyarországi utam során egy rézkontyfogót láttam meg egy kirakatban. Az akkori barátnőmnek szerettem volna megvenni, de nem volt pénzem. Jól megnéztem, s elhatároztam, készítek egy olyant. Hazatérve majdnem egy fél évembe került amíg elkészült, de sikerült, szép lett az ajándék konytfogó. Ezt meglátták a barátnői, nekik is kellett, ők már megfizették a munkámat.

Így indult a bőrből, majd a rézből való dísztárgyak készítése. Társult a legjobb barátom is, az első vásárunk a szebeni kerámiavásár volt. Lestoppoltunk oda egy hátizsákkal, aminek fele tele volt réz-  meg bőrkarkötőkkel, hajfogókkal, ott kiraktuk az árut. Egy kapualjból elkértünk egy kis ládát, azt leterítettük fekete pólóval, azon a kis ládán árultunk. Eladtuk azt is, amit selejtnek éreztem én. S ekkor ebben nagy lehetőséget láttunk. Ezt folytattuk, nagyobb tételeket készítettem, beadtuk eladásra ajándékboltokba, galériákba. Abban az időben 5-6 féle bőr karkötőt szórtunk szerte az országban, persze aprópénzt kaptunk érte, de mivel többezres tételben rendeltek, nekünk megérte. Miután az üzlettársi viszonyunk véget ért, sok mindennel próbálkoztam.

Már azelőtt is különböző iskolákban táncot, népi gyermekjátékot tanítottam, de ez nem jelentett egy biztos anyagi forrást, hiszen nagyon jelképes összeget fizettek érte. Nekikezdtem az újságkihordásnak, voltam szobafestő, majd ügynök, s minden szakmai tapasztalat visszaemlékeztetett arra az időszakomra, amikor azt tettem, amit szerettem: ékszereket készítettem. Újra elkezdtem rézkarkötők készítésével foglalkozni, s a karkötők készítése során levágott rézsávokat újrahasznosítottam, a lányismerőseim tanácsára fülbevalókat készítettem ezekből.

Akkor Sepsiszentgyörgyön éltem, ott kijártam a vásárokba, de aztán úgy alakult, hogy 2005-től lassan elkezdődtek Kolozsváron is a vásárok, s akkor Szentgyörgyről jártam a kolozsvári vásárokra. Számomra szakmailag ez nagyon lassú, fáradságos, de értékes fejlődési időszak volt, mely elkezdődött a bőrkarkötők készítésével, bőr-réz karkötők, dísztárgyak készítésével, aztán drótékszerkészítéssel folytatódott, s tisztult le három évvel ezelőtt az ötvös munkában: ezüstékszer-készítésben.

Évekkel ezelőtt valósággal berobbantál drótékszereiddel az erdélyi piacra. Honnan származott a drótékszerkészítés ötlete?

Mint mondtam az elején bőrt használtam, megfaragtam, cérnával, textillel illesztettem, majd következtek a mart sárgaréz karkötők, hajcsatok, nyakékek, fülbevalók. Aztán egy európai körutamon egyik barátommal láttuk Prágában, Pozsonyban, Bécsben is, hogy drótékszereket készítenek, hajlítgatnak. A hajlítgatás nem volt nehéz számomra, egyszerű volt, mert azelőtt hajlítgattam a sárgaréz csíkok hulladékaiból. Akkor gondoltam arra, hogy Erdélyben még senki nem készített drótékszert, s elkezdtem én készíteni őket. A villamossági szaküzletből vásárolt villanydrótot lehántva nyertem vörösrézdrótot, sárgarézdrótot Budapestről hozattam, sajnos elég nehézkes volt az anyagok beszerzése. Akkoriban a kézművességgel kevesebben foglalkoztak, a vásárlói piacon nagy volt az érdeklődés az érdekes drótékszerek iránt. Mondhatom jól ment, sikeres voltam.

Mégis valami változásra, változtatásra buzdított, mi volt ez?

A nagy változást az életemben ismét egy utam hozta. Németországba utaztam az ulmi Duna-menti országok fesztiváljára, ahol megismertem egy ékszerészt, akinek álomszép boltja van, közepén a műhelye. Tőle kaptam az első ezüst drótot, előttem készítette el, s buzdított, készítsek belőle valamit. Abból készült az első ezüstgyűrűm, amit a készítésekor a végső hajlításnál sajnos el is törtem, s szomorúan mentem vissza hozzá. A német ékszerész megforrasztotta azt a kicsi csigát, amit letörtem a hajlításnál, s tovább biztatott. Németországban találtam elfogadható áron ezüstözött vörösréz-drótot, s ebből lett az újabb menő ékszer. Nem meggazdagodást hozott, csak anyagi biztonságot, az albérlet kifizetése mellett jutott több mindenre.

Mégis vége lett ennek a bevételi biztonságnak, annak okán, hogy jóhiszeműen elmondtam a kérdezőknek, honnan mit szereztem be, s elkezdték az ékszereimet másolni, s jóval olcsóbban árusítani, akár még a vásárokon is, nem messze tőlem. A bevétel csökkenni kezdett, előjöttek ismételten az anyagi gondok, s akkor ismertem meg Máriát. Három évvel ezelőtt. Mária bízott bennem, támogatott abban is, hogy megkeressem a németországi ékszerészt, s szerszámokat szerezzek be. Támogatásának köszönhetően fél évet spóroltam, megvettem a valcnit, majd utána a domborító készletet, a németországi ékszerésztől kaptam a biaxot, amivel csiszolok, vágok, fényezek. Ugyancsak tőle kaptam ajándékba egy jó csomag minőségi reszelőt is. Jelenleg ezüstből és alpakából készítem az ékszereket.

Végeztél szakmai képzést, kurzust ékszerkészítés terén?

Próbálkoztam ékszerkészítő kurzusok keresgélésével, ötvös-iskolába iratkozással, de azon is gondolkodtam, az ötvös-iskola talán nem is igazán engedi a kreativitás kibontakozását, sokba is kerül, s mindezt összevetve, úgy döntöttem: elindulok saját utamon. Mária biztatása sokat jelentett számomra, megvettem az első száz gramm ezüstöt, s kitapasztaltam, kikísérleteztem az ezüst megmunkálását, s attól elkezdve rengeteget tanultam autodidakta módon. Például mikor kész lett a gyűrű, s az utolsó mozzanatot rá kellett forrasztani, s az egész összerogyott, elkeseredtem, de nem adtam fel, s persze több sikertelen próbálkozás után fokozatosan sikerültek az ékszereim.

Érdeklődtél ékszerészek, jónevű mesterek iránt, akiktől tanulhattál?

Igen, felkerestem több ékszerészt is, kértem, vegyenek fel inasnak, de nem sikerült, nem vettek komolyan, visszautasítottak. Ebből kifolyólag kezdtem el saját magam tanulni, kitapasztalni, kísérletezni az ötvösséget. Az ember a legjobban a hibákból tanul, minden sikertelenség előre vitt ezen az úton, amit most már tudom, életem végéig követni fogok. Hiszen az a munkám, amit szeretek, s ez a lényeg, és ez látszik a munkáimon is, legalábbis mások ezt állítják rólam.

Dísztárgyaid egyediek, a nők büszkén viselik a Nádudvary fémjelzésű ékszereiket, neked mik a kedvelt motívumaid?

A csigák a kedvenceim, a spirálok, amit régmúlt időktől kezdve felismerhetünk a rajzokon, dísztárgyakon. Az is segített, hogy megfigyeltem, hogyan reagálnak az emberek a modelljeimre. Például észrevettem, sokak kedvence a tulipános motívum, mely népművészeti ihletésű. Kidolgoztam drótból ezeket a modelleket, amiket aztán ezüstből már magasabb szinten ékszertechnikával fejlesztettem tovább. Az ezüst-tulipán kedvelt mintáját muránói üvegből készült üvegbogyóval díszítem. Ezeket Szalma Zsolt barátom készíti, kézzel. Száz százalékban kézműves termék minden munkám, hiszen elkészített ékszereim nem előre megvásárolt termékekből vannak összeállítva.

Egy-egy megrendeléskor azt is szorgalmazom, hogy variáljon a megrendelő, a fantáziájára bízom, mert nekem az a fontos, hogy örömmel viselje az ékszert. Van olyan régi ügyfelem is, aki teljesen rám bízza az ékszer elkészítését, a kreativitásomban bízik.

Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a népszerű motívumok mellett szabadidőmben kísérletezek újabb formákkal, motívumokkal, hiszen unalmas lenne csak a csiga, spirál vagy tulipán motívumoknál maradni.

Férfiak viselik-e ékszereidet?

A férfiak inkább a karikagyűrűk rendelésénél jönnek számításba. Az igazság az, hogy a megrendelőim közt vannak férfiak, de ők többnyire a feleségeik, kedvesük vagy anyukájuk számára rendelnek ajándékokat. Nagyon ritkán rendeltek maguknak is a férfiak: hajlított villakarkötőt, férfiasabb, masszívabb kivitelezésben, római és görög stílusban díszített szélesebb ezüstkarkötőket rátéttel.

Milyen korosztályt szólítasz meg termékeiddel?

Amikor a drótékszereket készítettem, azokat gyorsan és olcsón lehetett eladni, így egyetemisták is megvásárolták őket, mióta áttértem az ezüstből készített ékszerekre az árak megemelkedtek, inkább 35-60 év körüli megrendelőim vannak, akiknek stabil anyagi helyzetük van. Az anyukák is rendelnek lányaiknak ajándékba ékszert. Minden ékszeremért szavatosságot vállalok az általam készített fémrészre, ez azt jelenti, hogy ha eltörik, kijavítom.

Mi jelent gondot ebben a szakmában a már említett anyagbeszerzés mellett?

Egy másik gond, hogy ellepte a piacot a giccs, a gagyi, a kínai öntött ékszer. Így a vásárokon nagy a hamis konkurencia, hiszen amikor nekem 15 lej volt a legolcsóbb ékszerem, mellettem 5 lejért árultak tucatékszert. Sajnálattal láttam, hogy ott sor van, nekem meg egy-két vevőm akadt, elszomorított. Viszont arra gondoltam, meg lehet nevelni a vásárlókat, s érdemes ezzel foglalkozni, hiszen egyre többen vannak, akik az egyedit értékelik, minden téren, nemcsak az én árum esetében.

Hogyan lehet megtartani a vásárlókat annak ellenére, hogy a piac is telítődött?

Tény, hogy egyre több kézműves lesz az országban, s a vásárlók kevés pénze megoszlik a sok kézműves között. Ez abban is észrevehető, hogy elkezdett csökkenni a vásárokon árult összeg nagysága is, emellett a vásárszervezők is drágítják a helyet. A kézművesnek kell egy autó, amivel kiviszi a pavilont, a termékeit stb. Annak üzemanyagi és fenntartási költségei lesznek, a vásárban is van egy helydíj, amit ki kell fizetni, s úgy tűnik, a kézműveseken többen nyernek, számára pedig alig marad anyagi nyereség. Amúgy is e szakmában állandó pénzvisszafektetés van anyagokba, szerszámokba...stb.

Úgy gondolom, az embereknek fontos megérteni, hogy a kézművesek/művészek is hús-vér emberek, akik pénzből élnek, termékeik árai nem lehetnek alacsonyak. Arról nem is beszélve, hogy az egyedi készítésű ékszernek értékét éppen az árának nagysága adja, hiszen egyedi jellegéből adódik magasabb ára. Aki ezt érti, az egyedit értékeli, az hűséges vásárlóm szokott maradni.

Munkáid készítésekor mi ihlet téged?

Az utazások során látottak, különféle kiállított tárgyak lecsapódnak bennem, s munkámba beleviszem őket. Érdekesen megihletnek a tuareg eredetű vagy indiai eredetű ékszerek. A látott motívumokat általában továbbgondolom, saját stílusomba átteszem, szintetizálom. Egyszer interneten láttam egy képet, egy zenekar volt kialakítva kanalakból, villákból, késekből. Megtetszett. A vásárban egyik cigánynál is láttam egy kezdetleges villakarkötőt, s így jött az újrahasznosítás ötlete a villákból, kanalakból. Ezek a tárgyak alpakából vannak, ritkán jutok hozzá ezüst-evőeszközhöz. Amikor meglátom őket, eleve a díszítésük vonz. A kanál nyelén kialakított díszítés kínálja a kő helyét, s én ezt látom ezekben a tárgyakban. Általában a nyers, elemi, egyszerű tárgyak tetszenek, mindig is az egyszerű dolgokat szerettem, készítettem, mottóm is lehetne: az egyszerű a nagyszerű.

Mi boldogít, mi ad erőt a mindennapokban?

A pozitív visszajelzések mellett a lelki háttér, hogy együtt ülünk kicsi műhelyünkben a feleségemmel, ez egy megnyugvás és nagy biztonság. Az is büszkeséggel töltött el, hogy egy Magyarországról küldött opált rám bíztak, negyven évig vártak a megfelelő ötvösre, s engem választottak. Elégtétel az is, hogy az utcán jártamban fültanúja voltam két hölgy beszélgetésének éppen a Nádudvary-nyakékét dicsérte egyik a másiknak. Szóval mindezek boldogítanak.

Milyen kézműves szakmai egyesület(ek)nek vagy tagja? Miben segít a tagság?

Tagja vagyok az Erdélyi Kézműves Céhnek, a Romániai Magyar Népi Mesterek Szövetségének. Ezek a tagságok abban segítenek, hogy vásárokon kedvezményesen igényelhessünk helybérlési árat. Jó lenne, ha sikerülne ezeknél az egyesületeknél pályázati lehetőségeket is biztosítani, hiszen egy kézművest nagyon támogatna, ha a műhelye fenntartásához, termékei elkészítéséhez szükséges anyagiakat megpályázhatná. Remélhetőleg a közeljövőben sikerül erre is figyelni a szakmai szervezeteknek.

Saját honlapot működtetsz, amely inkább hazai vevőket szólít meg. Vannak-e internetes rendeléseid? Gondoltál-e nyitásra külföld felé?

Három éve nyitottam weboldalt a Facebookon, és újraélesztettem a nadudvary.ro honlapomat is. Három év alatt elértem, hogy internetről jönnek a megrendelések, s nem szükséges elmenni mindenféle vásárba.  Hiszen egy igazi kézműves, aki saját maga készíti a termékeit, nem engedheti meg magának, hogy hetente vásárokba menjen, mivel akkor nem marad ideje elkészíteni az árut. Most már megválogatjuk, melyik vásárba menjünk: pl. Csíksomlyóra, Szent László Napokra, Csíkszeredai Napokra, Kolozsvári Napokra, Marosvásárhelyi Forgatagba s ezzel kimerítettük a szezont.

A külföldi piac felé nehéz a nyitás, elsősorban azért, mert a postai küldeményeknek magasak az árai, s  bár az ékszerek árai jóval nagyobbak lehetnének az idehaza kért összegeknél, még így sem éri meg kiküldeni őket. Másodsorban a külföldi vásárokon való részvétel is anyagilag megterhelőbb, nem sikerülne visszatéríteni minden esetben a befektetett anyagiakat.

Milyen terveid vannak?

Nagyon jó, hogy az internetes oldalnak köszönhetően vannak rendeléseink (azért többes számban, mert a feleségem is iparművész, tőle is rendelnek dolgokat: táskák, bögrék…), de a nagy tervünk az, hogy a Válaszúton nemrég megvásárolt kis házunkat alakíthassuk ki otthonunkká, megszabadulva az albérlettől, s felépítsünk oda egy műhelyt a kézműves tevékenységeink kibontakoztatására. Nyitott műhelyeket képzelünk el. Elhívni Szalma Zsolt barátomat az üvegfújással, elhívni Vitz Tibor barátomat, a szarufaragót, elhívni apósomat, Szabó Zoltánt a fafaragással, ők mind nagy mesterek, akik szívesen bemutatják mesterségüket. Ebből mindenki nyerne, főleg a gyerekek, hiszen nemrég az Iskola másképp héten érdeklődtek, hogy megnéznének munka közben, de hát az albérletünkben kicsi a hely, nem megfelelő látogatás szervezésére. Jó lenne erre a válaszúti műhely kialakítására pályázati lehetőséget is találni.

A Nádudvary ékszer egy ismert brand lett. Honnan a névválasztás?

Először versíróként publikáltam ezen a néven, s akkor sokan azt hitték, hogy ez művésznév. Ezt követően eljártam a névváltoztatás hosszadalmas procedúráját. Büszke vagyok nevemre, édesanyám édesapjának nevét viselem, s ezt mint egy cégjelzést használom. Ma már kedves feleségem is felvette nevem, Nádudvary Mária lett. Azon igyekszem, hogy a munkáimban észrevehető egyedi stílusommal öregbítsem a Nádudvary nevet.

Végül három leg... Melyik a legértékesebb munkád, a legösszetettebb dísztárgyad és mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?

A legértékesebb munkám viszonylagos, mindig a legújabb a legértékesebb, s egyben a legkedvesebb is. Általában az ihletett pillanat során készített ékszer a legértékesebb.

A legösszetettebben elkészített dísztárgyam egy rovásírással díszített gyűrű – ez a legtöbb darabú ékszerem is egyben – a Mindig veled feliratot 33 parányi darab alkotja, ennek elkészítése hosszadalmas és összetett munka volt.

A legnagyobb kihívás megmaradni kézművesnek. Lassan húsz éve vagyok a szakmában, s ez nem egyből jött, hanem kitartóan, makacsul bármilyen nehéz is az út, végig kellett járni. Ez volt a legnagyobb kihívás, hogy megmaradjak, ne adjam fel.