Újra megnyitja kapuit a Farkas utcai református templom Kolozsváron

A Kolozsvári Magyar Napok első vasárnapján, augusztus 16-án  nyitja meg kapuit a felújított Farkas utcai református templom.

A Farkas utcai református templom, amely Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus teremtemplomaként fontos célpontja a Kolozsvárra érkező turistáknak, az elmúlt másfél évben zárva tartotta kapuit. A látogatók csak egy állványokkal körbeölelt, de körvonalaiban így is impozáns épületet tekinthettek meg. Számukra, de minden bizonnyal a gyülekezeti tagok és általában a kolozsváriak számára is ünnepi momentuma lesz az idei nyárnak, hogy a nagyrészt európai uniós finanszírozással megújult templom – éppen a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt – végre megnyitja kapuit a kíváncsiskodó szemek előtt.

A templom ünnepi átadására augusztus 16-án, a 11:30-kor kezdődő hálaadó ünnepi istentisztelet alkalmával kerül sor. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, köszöntőt mond Fazakas Zsolt, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. A felújítási munkálatokról beszámol Maksay Ádám főtervező.

Újraindulnak a Farkas utcában tartott, méltán népszerű orgonakoncertek is. A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség által szervezett Nyáresti orgonamuzsika című koncertsorozat meghívottjai között a következő orgonisták szerepelnek: Müller Márta, Miklós Noémi, Fazakas Ádám, Marinescu Miriam és Potyó István.

A sorozat egyik várva-várt koncertje Hegyi Gábor Németországban élő trombitaművész fellépése, aki egy Erdélyben alig ismert hangszeren, a barokk trombitán fog játszani. Kíséri: Sárosi Dániel, a debreceni nagytemplom orgonistája. Műsoron: G. Fr. Händel: D-dúr szvit (trombita, orgona), J. S. Bach: Orgonaszóló, G. Torelli: Szonáta (trombita, orgona), G Muffat: Szonáta (orgona), A. Corelli: Sonata a cinque (trombita, orgona), A. Vivaldi: Orgonaszóló.

A templom a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt naponta 10 és 19 óra között látogatható.

Kapcsolódók

Kimaradt?