Varázslatos meséskönyv a Kis-Küküllő mentéről

A bözödújfalusi templom újjáépítését támogatja Sármási-Bocskai János, aki a Varázslatos Kis-Küküllő mente című kötetének minden eladott példánya után 2 lejt erre a célra ajánl fel. A Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjének második kötete a Kobak könyvesboltokban kapható.

Parajd, Szováta és Sóvárad után, amelyben a szerző az első kötetében ír, a Varázslatos Kis-Küküllő mente című könyvének második kötetében Kibédről, Makfalváról, Székelyabodról és Szolokmáról ír, úgy ahogy azt egy kilenc eves kisfiú látja. A kötet főhőse Csabika, marosvásárhelyi gyerek, aki az előző könyvben Karesz nevű barátjának köszönhetően a nyári vakációban ismerkedik a Sóvidékkel, ez alkalommal nem egyedül indul útnak, hanem a családját, sőt annak barátait is magával viszi, hogy közösen fedezzék fel a négy település érdekességeit.

A Bookyard kiadónál megjelent kötetek nem várt sikert arattak, nem csak a leírt településeken, vagy azok környékén, de távolabbi helyeken is igen nagy népszerűségnek örvendenek. Sármási-Bocskai János elmondta, Hargita és Kovászna megyében is bemutatták, ahol azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy írjon az ottani településekről is mesés elbeszélést.

Az első kötetet tizennyolc településen mutatták be, számos iskola rendelt belőle, hogy a tanév végén ezt adományozza a legjobb tanulóinak. Sok szülő megvette gyerekének és örömmel fedezte fel benne azokat a történeteket, amelyek egy-egy épület, vagy természeti jelenség keletkezéséről szóltak.

Alig jelent meg a második kötet, máris napvilágot lát a harmadik, amely Hármasfaluba, Cséjébe, Erdőszentgyörgyre és Bözödújfaluba kalauzolja az olvasót, bemutatja azok nevezetességeit. A negyedik kötetben Havadtő, Ravl, Vadasd, Havad és Geges templomait, iskoláit, legendáit örökíti meg a szerző, aki eredetileg két-, legfeljebb három kötetesre szánta a munkát, de hat alatt nem fog megállni, akkora az igény. 

Kimaradt?