Nagykároly mellett alkot és tanít a k2 Színház

A nagykárolyi SPOT független színházi társulat júliusban ismét összeállt, hogy tíz napon keresztül, (július 5. és 15. között) vendégül lássa a budapesti k2 Színházat, valamint marosvásárhelyi, kolozsvári, nagykárolyi, budapesti és szabadkai ifjú színészeket. Az idén magyar nyelven zajló kísérleti színháznak a Bobáld régészeti lelőhely ad otthont.

„A cél egy olyan előadás megvalósítása, melynek központi témája az identitás. Az alkotási folyamat novemberben ér véget, a IX. alkalommal megrendezett Színművészeti Egyetemek és Főiskolák Nemzetközi Fesztiválja, vagyis a SPOT rendezvény keretein belül. A SPOT társulat bemutatója a rendezvény utolsó napján kerül megrendezésre, november 21-én, szombaton” – olvasható a szervezők maszol.ro-hoz eljuttatott levelében.  

Csak profik

A SPOT Trásulat idén is teret bisztosít a profi színíszek munkájának. A csapat  olyan művészekből áll össze, akik az évek során – még diákként – részt vettek a SPOT Fesztiválon. Az idei alokotói munkát a  k2 Színház vezeti. Meghívást kapott Bodea Tibor és Fándly Csaba, két Nagykárolyban született színész is. Mellettük megfigyelőként vesz részt Vitéz Júlia: a végzős diáklány idén készül felvételizni a Kolozsvári Színművészeti Egyetemre és több éve a nagykárolyi amatőr színkörök aktív tagja.

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhelyként, mely a Kaposvári Egyetem akkor másodéves színész-hallgatóiból szerveződött. A csapatot két akkor másodéves hallgató, Benkó Bence és Fábián Péter közösen alapította. Az évek során a k2-höz alsóbbéves színész-hallgatók is csatlakoztak, kialakult egy kisebb „kör” az egyetemen, akik visszatérő színészei voltak a formálódó társulatnak. Idővel csatlakozott a műhelyhez látványtervező, menedzser, dramaturg, rendezőasszisztens is, lassanként létrejött egy állandósulni látszó társulat. 2011-ben létrejött a k2 Színház Alapítvány, és még ugyanebben az évben az együttes felvételt nyert a Független Előadó-művészeti Szövetségbe (FESZ), melynek azóta is tagja. A k2 kezdetben a Kaposvári Egyetemen működött – egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan hozták létre és játszották a hallgatók előadásaikat – azonban ahogy közeledett az egyetemi évek vége, a csapat „felköltözött” Budapestre és azóta is itt tevékenykedik, mint állandó játszóhellyel nem rendelkező független társulat.

A k2 Színház több elismerésben részesült: Thealter Helyspecifikus Projekt Fődíj (2012), FESZ „legígéretesebb pályakezdő” díja (2013), Jurányi-díj (2014), Kritikus-díj Különdíj-jelölés (2014), Vallai Kortárs Előadó-művészeti Fesztivál Különdíja (2015).

Az idei csapat további tagjai: Borsányi Dániel, Piti Emőke, Viktor Balázs, Sebők Maya, Daróczi Noémi, Jeli Sára Luca, Czumbil Orsolya, Sipos Krisztina es Rusz Péter. Hozzájuk csatlakozik novemberben  Bocsárdi Magor.

„Mi a mi?"

Az idei előadás munkacíme Mi a mi?, alcíme pedig: MAGYARázat egy felvonásban. Benkó Bence és Fábián Péter, a két rendező elárulta: „Esterházy Pétertől loptuk a címet, aki a Mi a magyar? című, 2005-ben megjelent tanulmánykötetben közzétett cikkének adta ezt a címet. A „mi a magyar?" kérdésére visszakérdez: mi a mi?.

Tíz év telt el a cikk megjelenése óta, és a kérdés mit sem vesztett aktualitásából. Mielőtt elkezdjük kutatni magyarságunk, azt a kérdést kell megválaszolnunk, mi a kérdésfelvetés oka. Mi a mi? Miért van szüksége a magyarságnak, hogy minduntalan saját magyarságát definiálja? Olyan természetes dolognak tűnik, hogy valaki német, angol, cigány, zulu, vagy éppen magyar. Vajon a zuluk is kutatják önnön zuluságuk, vagy nekik olyan természetes, hogy zuluk, mint a levegővétel? Magyarnak lenni lehet, hogy nem természetes dolog. Vagy nem ismerjük fel, hogy az. Miért? Mi a magyar? Mi a mi? Ritkán adatik meg, hogy erről a kényes témáról határontúliak és határoninneniek közösen gondolkodhassanak. Az még ritkább, hogy történetesen ezek a magyarok színházcsinálók: színészek, rendezők, írók, látványosok. Pláne, hogy huszonéves fiatalok! ’’

Kapcsolódók

Kimaradt?