Elhunyt Bács Lajos karmester

Életének 86. évében elhunyt Bács Lajos romániai magyar karmester, pedagógus és zeneszerző – adta hírül szerdán a bukaresti rádió magyar szerkesztősége.

Bács Lajos 1930. január 19-én született a Hunyad megyei Petrilán. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte Joseph Faubich hegedűtanár irányításával. Középiskolai tanulmányait Petrozsényban végezte, tanulmányait a kolozsvári konzervatóriumban folytatta, majd 1951-1956 között ösztöndíjasként a moszkvai Csajkovszkij-konzervatóriumban tanult vezénylést Nyikolaj Anoszov, a Moszkvai Állami Szimfonikus Zenekar karmestere osztályában. Párhuzamosan filozófiai tanulmányokat folytatott a kolozsvári egyetem bölcsészkarán.

Bács Lajos munkássága meghatározó módon rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó fél évszázadára. Pályafutása szorosan kapcsolódik a Román Rádiótársasághoz, 1957-től ugyanis a Román Rádió zenekarának hegedűse, majd 1958-tól 1991-ig - nyugalomba vonulásáig - a Román Rádió Kamarazenekarának karmestere és művészeti igazgatója.

Bács Lajosnak köszönhetően hatolt be a romániai zenei életbe a régizene mint fogalom és érdeklődési kör, részben a Musica Rediviva együttes létrehozásával (1966), amelynek nem csak alapítója, hanem karmestere is volt, és amely számára átiratokat készített Guillaume Dufay, Josquin des Pres, Johannes Ockeghem, Gilles Binchois, Daniel Speer műveiből.

Kutatóként olyan partitúrákat hozott felszínre az erdélyi kódexekből, amelyek több száz éve levéltárakban feküdtek, köztük Kájoni János, Bakfark Bálint, Georg Ostermayer, Gabriel Reilich, Johann Sartorius szerzeményeit vagy feljegyzéseit, amelyeket Romániában és külföldön is bemutatott.

A kortárs román zeneirodalom sokat köszönhet neki, mert számos 20. századi mű az ő vezényletével szólalt meg először, illetve lett megörökítve, és ma is megtalálható a román közszolgálati rádió hanganyagtárában vagy az Electrecord lemezgyár lemezein. Zeneszerzői munkássága oratorikus, zenekari, kamarazene és kórusműveket ölel fel.

Alapítása óta aktív támogatója volt a Balassi Intézet bukaresti központja által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak.

Kimaradt?