Amikor a székely falusiak is beszállnak a filmkészítésbe

A sapientiás Bán József Kelj fel, és jársz! című filmje kapta az 1500 eurós fődíjat a Helyi Filmek versenyén a 14. TIFF-en.  A rendezőtől megtudtuk, a filmet a háromszéki Zalánpatakon forgatták, ahol a falusiak annyira belejöttek a segítségnyújtásba, hogy egy őzet is megnyúztak az alkotás kedvéért. 

A legjobb hét filmet, köztük a Bán Józsefét, szerda este nézhette meg a közönség a Művész moziban. Az Ecsetgyár 300 euróval járó különdíját Sofia Iulia Nelega vihette haza Sorin című alkotásáért. A legjobb hét film listáját itt nézheti meg.

A vetítés előtt az 1500 eurós fődíjat felajánló Allianz-Țiriac képviseletében Bartha Botond elmondta, a Allianz-Țiriac azért is érezte kötelességének a TIFF és a fiatal tehetségek támogatását, mert a csoport hosszú évtizedek óta a nemzetközi, főleg a hollywoodi produkciók biztosítója. És ha nagyban ilyen jól meg, kicsiben még jobban működik - tehetnénk hozzá.

A különdíjat felajánló Ecsetgyár képviselője, Szakáts István szintén a vetítések előtt számolt be arról, mi alapján szelektáltak. A kortársművészeti központ szellemében természetesen a kortárs, a városi környezetbe beágyazott, társadalmilag érzékeny témákat preferálták, és az olyan finom rendezést, amely szinte észrevehetetlen. A Sorin című film tökéletesen megfelelt ennek az elvárásnak.

A Helyi Filmek versenyének egyik zsűritagja, Cătălin Olaru filmkritikus mindehhez csak annyit tett hozzá, hogy nagyon nehéz volt kiválasztani a győztes filmet, hiszen rengeteg, több mint ötven filmet küldtek be a ringbe.

A vetítést követően a TIFF főszervezője, Tudor Giurgiu, aki személyesen nyújtotta át a trófeát Bán Józsefnek, gratulált a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmes szakának. Giurgiu nem hiába tett így: a legjobb hét film közül hatot a sapientiások készítettek, ráadásul a fennmaradó legjobb filmek is az ő kezük nyomát dicséri.

"Évről évre az egyetem adja a legjobb filmeket. Nem tudom, valaki jelen van-e most a Babes-Bolyairól, de azt hiszem, érdemes lenne a szak sorsát és jövőjét komolyan megbeszélni" - jegyezte meg Tudor Giurgiu.

A zalánpatakiak még egy őzet is megnyúztak

A fődíj átvétele után Bán Józseftől nem álltuk meg, hogy ne kérdezzük meg, mit gondol Giurgiu kijelentéséről. "Ez a mondat talán a Sapientiára is érvényes" - zárta rövidre a témát a harmadéves sapis.

A filmmel kapcsolatban elmondta, az alkotás alapját Vida Gábor Kelj fel és járj! című novellája adta. "Nagyon megtetszett a novella, így Lányi Zsófival elkezdtünk dolgozni a forgatókönyvön. Múlt nyáron forgattuk le a filmet a háromszéki Zalánpatakon. Az egész falu beszállt a forgatásba, a zalánpatakiaknak nagyon sokat köszönhetünk. Zalánpatak egy kis eldugott helység. Amikor megérkeztünk a kamerákkal, csak néztek ránk, hogy mit akarunk csinálni az ő kis falujukban. De szükségünk volt a segítségükre, és ők szívesen fel is ajánlották. Három nap után annyira belelendültek, hogy még a filmben szereplő őzet – amelyet egyébként engedéllyel lőtték le – is elintézték nekünk" – avatott be a kulisszatitkokba a rendező.

Azt is megtudtuk, hogy hosszú ideig keresték a filmhez a megfelelő helyszínt, végül két opcióból (Zalánpatakon kívül Nagybacon merült fel lehetőségként) választottak. "Én sespsiszentgyörgyi vagyok, és operatőri szempontból fontos volt számomra, hogy hazai terepen forgassunk. Azt azért el kell mondanom, hogy sok gondot okozott, hogy a faluban nem volt elérhető egyetlen telefonhálózat sem" - magyarázta Bán József.

A történet főszereplője egy vadász mozgássérült fia, akit apján kívül egyedül egy Anyeszka nevű román lány látogat. Megmosdatja és ilyenkor Jézusról beszél neki, mondván, hogy ő majd meggyógyítja mozgásképtelen lábait, ezt pedig a fiú apja nem nézi jó szemmel (Filmtett)

Ami a jövőbeli terveit illeti, elmondta, a következő egy év az államvizsgafilmjéről fog szólni, egy olyan dokumentumfilmről, amely a romániaiak kivándorlásáról szól az itthon maradottak szemszögéből.

Kapcsolódók

Kimaradt?