Rekordadományt kapott a világ leggazdagabb egyeteme

Történetének eddigi legnagyobb egyszeri, 400 millió dolláros adományát kapta egy volt hallgatójától a világ leggazdagabb felsőoktatási intézménye, a bostoni Harvard Egyetem, ahol sokan tanultak a világ legtehetősebb pénzügyi befektetői közül.

John Paulson milliárdos fedélzetialap-kezelő szerdán jelentette be a rekordadományt az egyetem intézetének, a Műszaki és Alkalmazott Tudományok Iskolájának, amely jelentős bővítést valósíthat meg a felajánlásból.

Paulson 1994-ben kétmillió dollárból alapította Paulson & Co. nevű befektetési cégét, amely most 19 milliárd dollár fölött rendelkezik. Az üzletember első nagy felajánlását 2012-ben tette, amikor 100 millió dollárt adományozott az otthonához közel fekvő New York-i Central Parknak.

Paulson felajánlása tavaly óta már a harmadik rekordadomány a Harvardnak. A sort 2014-ben az ugyancsak fedezeti alapokat kezelő Kenneth Griffith, az egyetem egykori hallgatója kezdte egy 150 millió dolláros adománnyal. Néhány hónappal később Ronnie és Gerald Chan hongkongi kockázatitőke-befektetők jelentettek be egy 350 millió dolláros adományt az egyetem közegészségügyi karának, ahol Gerald a tanulmányait végezte.

A bostoni egyetem 2013-ban kampányt indított 6,5 milliárd dollár adomány összegyűjtésére. Az intézmény 36,4 milliárd dollárra becsült összvagyonával a világ legtehetősebb egyeteme.

Paulson szerint a mérnöki és alkalmazott tudományok képezik a Harvard feltörekvő ágát, és adományának köszönhetően a School of Engineering and Applied Sciences "a műszaki innováció új központja lehet". A hatalmas adományért hálából az iskola felveszi az adományozó nevét.

Kapcsolódók

Kimaradt?