Visszakerült a Houellebecq-darab a Dubrovniki Nyári Játékok programjába

A biztonsági kockázatok ellenére is visszakerül Michel Houellebecq francia író Elemi részecskék című regényének színpadi adaptációja a 66. Dubrovniki Nyári Játékok programjába – erről a dubrovniki nyári fesztivál tanácsának ülésén döntöttek szerdán Zágrábban, a kulturális minisztériumban.

Az előadást két héttel korábban azért vették ki a programból, mert a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA) kockázatosnak ítélte bemutatását.

A háromórás ülés után a tárca saját honlapján közölte a hírt, amely szerint a minisztérium és Dubrovnik városa magára vállalta azoknak a forrásoknak a biztosítását is, amelyeket Dubrovnik–Neretva megye vezetősége megvont a fesztiváltól az előadás miatt. Így a darabot július 21-én láthatja a közönség a Dubrovnik melletti Kupari strandon.

Korábban Ivana Medo Boddanovic, a fesztivál igazgatója a sajtónak elmondta: levelet kaptak a belügyminisztériumtól, amelyben közölték, hogy az előadás biztonsági kockázatot jelenthet. A kockázati felmérést Nikol Dubroslavic, Dubrovnik-Neretva megye vezetője kérte az ügynökségtől, mert szerinte Michel Houellebecq francia író iszlámellenes nézeteiről ismert.

Bár a fesztiváligazgató hangsúlyozta, hogy az előadásnak semmi köze sincs a vallási érzelmekhez, közölte, hogy figyelembe veszik a minisztérium véleményét, és megpróbálnak ugyanazon színészekkel és rendezővel egy új előadást tető alá hozni.

A belügyminisztérium akkori közleményében ugyanakkor rámutatott, hogy nincs szó tiltásról, a hatósági vizsgálat mindössze vélemény, és nem kötelező jellegű, nem jár jogi következménnyel, ha nem tartják be.

A kockázatértékelésnél az ügynökség figyelembe vette az író radikális nézeteit, azt, hogy az idegenforgalmi szezon közepén sok turista tartózkodik a városban, és nem utolsó sorban azzal is számolt, hogy Bosznia-Hercegovina tőszomszédságában helyezkedik el a város, ami tovább növelheti az előre nem látható következmények kockázatát.

Kimaradt?