Sütő András drámája a Vígszínház előadásában – Kolozsváron

A budapesti Vígszínházat látja vendégül a Kolozsvári Állami Magyar Színház június első hetében. A körúti társulat két előadást hoz el a kolozsvári közönségnek: június 2-án, kedden Arany János Toldijának színpadi adaptációját, június 3-án, szerdán pedig Sütő András Az álomkommandó című drámáját, Szász János rendezésében.

Sütő András 1986-ban írta Az álomkommandót. A „színház a színházban” helyzetre rájátszó szöveg két síkot jelenít meg: az auschwitzi haláltábor mengelei laboratóriumát és a nyolcvanas évek romániai diktatúráját. A darab nem kerülhetett színpadra az akkori Romániában, végül 1987-ben Magyarországon mutatták be.

Zsedényi Balázs kritikus szerint Sütő drámája „nem az, aminek látszik. Mert úgy látszik, mintha a második világháborúról beszélne, de inkább a Ceaușescu-diktatúra és a két korszak átfedése foglalkoztatja; úgy látszik, mintha emberi sorsokat ábrázolna, de inkább erkölcsi téziseket fogalmaz meg; és úgy látszik, mintha a színházról beszélne, de inkább a művész és az irodalmár felelősségét és szorongását firtatja egy államhatalmi szituációban. Szász János rendező pedig mindehhez azzal a szimpatikus igénnyel áll hozzá, hogy mindez köztünk, itt, ma Magyarországon játszódjon, és Sütő darabjának felvetéseit, valamint az eredetinek nem mondható, de mégis minden korban fontos megállapításait úgy szólaltassa meg, hogy annak jelenidejű relevanciája legyen, és ez alaphangulatban kétségtelenül sikerül is.”

Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

Kimaradt?