Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait

Tizenharmadik alkalommal adták át pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiószínházában megrendezett gálán – irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színházművészet, valamint a film és a televíziózás kategóriában – 42 fiatal alkotó vehette át az egy éves időtartamra biztosított, havi 770 lejes támogatásról szóló oklevelet.

Az esemény keretében kiállítás nyílt a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatta. Ezt követően a résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát nézhették meg.

Köszöntő beszédében Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke kifejtette, az elbíráló testületben ez évben is vita volt arról, hogy melyek azok a szempontok, kritériumok, amelyek alapján elbírálják a beérkezett pályázatokat, és amelyek révén valamiféleképpen meghatározható az, amit ma erdélyiségnek tekintünk. Mint mondta, ma már sok szempont, mint például az állampolgárság vagy az állandó lakhely viszonylagos, és kérdésként merül fel az is, hogy miért fontos az erdélyiség, amikor egységes magyar kultúráról beszélünk. Úgy vélte, minden dilemma ellenére kell erdélyiségről beszélni, ez ugyanis nem elválasztó, hanem gazdagító tényező: meggyőződése szerint van olyan erdélyiség – elég csak Kós Károlyra vagy Bánffy Miklósra gondolni –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához.

„Nekünk ezzel az erdélyiséggel, az ezt képviselő alkotókkal szemben van felelősségünk” – hangsúlyozta az ösztöndíjbizottság elnöke. Mint mondta, a közéletben vita van az értelmiség felelősségéről is, pontosabban, hogy van-e felelőssége a művészeknek, köztük a fiatal alkotóknak is a társadalommal szemben. Meglátása szerint minden értelmiséginek felelőssége van mindazzal szemben, ami a körülötte lévő társadalomban történik, ám ezt a felelősséget az alkotók csak akkor gyakorolhatják, ha maga a társadalom is felelősséget visel velük szemben.

„Hogyan lehet művészektől, alkotóktól, értelmiségiektől felelősséget elvárni, ha kiszolgáltatjuk őket a politikának, ha kiszolgáltatjuk őket olyan támogatási rendszereknek, amelyek politikafüggőek, kormányfüggőek, és attól függően kap valaki támogatást vagy ösztöndíjat, hogy éppen közel áll vagy nem egy létező politikai hatalomhoz. Nos, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ próbálta úgy intézni ezeknek az ösztöndíjaknak a sorsát, hogy ezt a felelősséget is belevigye ezekbe az ösztöndíjakba. Nekünk úgy van felelősségünk ezekkel az alkotókkal szemben, hogy függetlenként, szabad emberekként, szabad alkotókként vannak leginkább a hasznunkra, a társadalom hasznára. Alárendelt művészekre, kiszolgáltatott alkotó emberekre nincsen szükségünk” – hangsúlyozta Markó Béla.

A Communitas Alapítvány idei ösztöndíjasai:

Film és televízió: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán
Irodalom: Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó R. Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt
Vizuális művészetek: Barabás Szabolcs, Căbuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea
Színházművészet: Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt
Zene: Ábrám Endre-Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron.

Kimaradt?