Szembenézés a múlttal: lelkészek és besúgók könyve
Egy informátor a jelentéseiért nem kapott túl nagy összeget, száz-kétszáz lejt, de mellesleg kapott valami olyasmit, amit ő kért – derül ki Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvéből, amely a református egyház és a Szekuritáté kapcsolatáról számol be, annak dokumentumait közli.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet a szerző jelenlétében H. Szabó Gyula kiadóigazgató méltatta Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházkerület vendégházában. A szerző református pap, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, nemrég lett nyugdíjas, arról számolt be, hogy hogyan települt ki Magyarországra, miután 14 év után is csak segédlelkész lehetett. Szegeden azonban nem fogadta be az egyház, a magyarázatát ma sem ismeri, az egyetemi könyvtárban kapott állást, majd a debereceni egyetem szegedi kihelyezett karán kezdett tanítani, annak megszünését követően pedig Deberecenben folytatta egyetemi pályafutását.
A szekus iratokba Tőkés László felkérésére kezdte mélyebben beleásni magát, ugyanis arra kérte a királyhágómelleki püspök, nézné át a dossziéját, lehetne-e valamire használni a református egyház története szempontjából. Az ügynök-történetet igazából csak 2006-tól lehet kutatni, miután a román államelnök hivatalosan elítélte a kommunizmust – mondta Molnár János. Igaz, hogy azok a legérdekesebb részek, amelyek esetleg sok mindenre, a rendszerváltást követő eseményekre is magyarázatot nyújthatnának, továbbra sem elérhetők, de ami megismerhető, az bőségesen elég ahhoz, hogy átlátható legyen: miként is befolyásolta az állam az egész társadalmat, beleértve a református egyházat is.
Molnár kitért arra is, hogy hogyan történt egy-egy eseperes, teológiai tanár, rektor beszervezése; különböző iratokat mutatott a kivetítőn. A négykötetetes munkához a kiadó csatolt egy CD-t is, amelyen az összes dokumentum megtekinthető, kinagyítható, olvasható. Például az informátorok által írt jelentések, amelyeket olykor kézzel, máskor írógéppel írtak. Láthatóak a beszervezési jegyzőkönyvek, a nyilatkozatok, amelyben az adott személy vállalja, hogy írásban, vagy szóban, illetve legtöbb esetben, ahogy a tartótiszt kéri, beszámol az általa megfigyelt személyekről, eseményekről, beszélgetésekről. Érdekesség az olvasó számára az úgynevezett tartalomjegyzékek dossziéja, amelyben részletesen leírják például, hogy kiről van szó, hol használható az informátor, melyek azok a jellemzői, amelyek alkalmassá teszik az ügynöki tevékenységre.
A jó informátor intelligens, népszerű, könnyen hoz létre kapcsolatokat, ápolja azokat, közszereplő, akinek véleményére kíváncsi egy adott közösség, jól tud kommunikálni, van humora. Mielőtt a szeku beszervezett volna valakit, előtanulmányt készített az illetőről, amelyben azt a stratégiát is leírta, hogy miként lép vissza, ha a kiszemelt személy nem hajlandó együttműködni. Az ügynökök túl nagy juttatásban nem részesültek, 100-200 lejnél többet nem kaptak, ha idős személyről, hozzátartozóról volt szó, akkor nagyon ritkán ezer lejt. A legtöbbször ők kértek valamit a tartótisztjüktől.
A könyvbemutatón és az azt követő beszélgetésen felmerült a kérdés, hogy szükséges-e a múlt feltárása? A válasz egyértelműnek tűnik: igen, a múltat tisztázni kell.