Szatmárnémetiben vendégszerepel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Bérletcsere keretében hat alkalommal vendégszerepel Szatmárnémetiben a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az Istent a falra festeni című előadással - jelentették be kedden Szatmárnémetiben egy sajtótájékoztatón.

Gemza Péter, a debreceni színház művészeti vezetője az MTI-nek kedden elmondta: eredetileg A Mester és Margarita című előadást akarták elhozni Szatmárnémetibe, de a szatmárnémeti színház felújítása miatt a teátrumot ideiglenesen befogadó épület technikai okok miatt nem teszi lehetővé a díszletek felszerelését, ezért a Mészáros Tibor által rendezett, Istent a falra festeni című előadást mutatják be. Ez a produkció szerepel a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában is. A hat előadás két hétvégén lesz május 15. és 23. között.

A két színház közötti bérletcserés rendszer az idén indult - magyarázta Gemza Péter. Két évvel ezelőtt a debreceniek meghívták a szatmáriakat egy vendégjátékra, majd az együttműködés a tavalyi évadban folytatódott úgy, hogy a debreceniek és a szatmáriak is egy-egy alkalommal játszottak a vendégfogadó intézményben.

Az idén kiszélesítették az együttműködést, így mindkét társulat hét alkalommal lép színpadra a vendégjáték-sorozat keretében. Gemza Péter szerint az alkotók számára pozitív kihívást jelent kipróbálni, hogy egy előadás koncepciója hogyan működik más környezetben.

Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: a Csokonai Színház szakmai rangja indokolja részükről azt a törekvést, hogy keresik velük az együttműködési lehetőséget, hiszen a debreceni teátrum az egyik legfontosabb magyarországi vidéki színházi műhely - mondta.

A szatmárnémetiek ősszel már bemutatták a bérletcsere keretében a Rokonok című előadást Debrecenben, a magyarországi színház pedig egy alkalommal játszotta Szatmárnémetiben az Iokaszté királyné című előadását.

Kimaradt?