Helyére került az Andrássy-szobor a budapesti Kossuth téren (FOTÓK)

Kedden felállították a budapesti Kossuth tér déli oldalán az Andrássy Gyulát ábrázoló, bronzból készült lovas szobrot.

Az éjszaka a helyszínre szállították a kétszeres életnagyságú szobrot is - Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek alkotását -, annak teljes rögzítése azonban két-három napig is eltarthat. 

A Zala György szobrászművész eredeti műve alapján készített szobor talapzatának oldalán két bronz dombormű is helyet kap, ezek bírálata és készítése még zajlik. A teljes alkotás várhatóan 2016 első felére készül el, így az avatásra is akkor kerülhet sor - ismertette Wachsler Tamás, a Steindl Imre Programiroda (SIP) vezetője. Beszámolt arról is: néhány hónapon belül írják ki az építészeti ötletpályázatot a téren álló, '70-es években épült volt MTESZ-székház átalakítására, amelyet annak felújítása után az Országgyűlés Hivatala használ majd. Az épület már az állam tulajdonában van - fűzte hozzá. 

A SIP vezetője korábban arról számolt be, hogy átépül az épület homlokzata, belsőleg pedig teljes körűen megújul majd.

Kimaradt?